Ha Putyin teára invitál, nem arról szól a gesztus, hogy az impérium dolgairól szeretné kikérni a véleményedet.
„Leginkább cukor nélkül, s a kiskanalat sem illik lenyalni két korty között; a kortyokat meg minél apróbbra fogva, hosszas szünetekkel – ez a legújabb technika nem jelenik meg a kremli elnöki hivatal protokollosztályának frissen tálalt változatában, de enélkül is Oroszhonban tudvalevő már: ha Putyin teára invitál, nem arról szól a gesztus, hogy az impérium dolgairól szeretné kikérni a véleményedet, vagy éppen izgalmas megbízatást testál rád.
Hagyománya van az ellenfél kiiktatásának az orosz történelemben; az 1801 márciusában megfojtott I. Pál cárról hivatalosan azt terjesztették, hogy szívszélhűdésben halt meg, rá majdnem pontosan nyolcvan esztendőre II. Sándoron a sor, de ő már bombamerénylet áldozataként kerül a gyűjteménybe. Unokáját alig harminc évre rá (családostól) sortűzzel végzik ki egy jekatyerinburgi pincében. Közjátékként 1905-ben egy nagyherceg, 1911-ben egy miniszterelnök egészíti ki a lajstromot, mely hiányosságában is kellően érzékelteti: van itt tradíció. Olyannyira, hogy a hatalomátvétel után a bolsevikok is irtják egymást, illetve kisebbségbe szorult egykori szövetségeseiket; Kirov leningrádi párttitkárt a saját irodájában végzik ki vélhetően sztálini parancsra, maga Lenin is kap három golyót egy gyárlátogatáson 1918 augusztusának végén, de jó négy évvel túléli a merényletet. Feleségét, az éppen hetvenedik szülinapját ünneplő Nagyezsda Krupszkaját 1939 februárjában tortával lepi meg Sztálin… és hatásosan, mert az est folyamán görcsöl, mérgezésre utaló tüneteket produkál, és másnap már kiállítják a halotti bizonyítványt. A forradalmi évek másik főszereplője, »az elhajló« Lev Trockij ugyan Mexikóig emigrált az Atyuska haragja elől, de ott is utolérte 1940-ben egy pár jól irányzott jégcsákány-ütés.
Hogy most éppen Navalnij esete került előtérbe, jókora mentség a további iskolapéldákkal telített sorozat félbeszakítására. Talán egy kivételt azért teszek: gyerekkori élményként igen élénken máig fennmaradt, amint a konyhában hallgatjuk a Szabad Európát, és az adó bemondja, hogy egy londoni emigrációban élő bolgár ellenzéki írót mérgezett hegyű esernyővel szúrtak meg. 1978, London, az áldozat neve Georgi Markov. Tizenegy éves vagyok ekkor, de a krimik és indiánregények élményanyaga elegendő táptalajt biztosítanak ahhoz, hogy elképzeljem a borongós, ködös, tán szemerkélő esőben ázó angol fővárost, benne az utcát, mely a merénylethez díszletül szolgál.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A kérdés Európa számára nem az, hogy tetszik-e ez az erőviszony, hanem az, hogy mit kezd vele.
Az újságíró azt is kihangsúlyozta: nagyon sokan érdekeltek abban, hogy folytatódjon a háború.
A brit lap szerint Oroszország megfélemlítési taktikát alkalmazhatott Belgium ellen annak érdekében, hogy a belgák blokkolják az Ukrajnának nyújtandó helyreállítási hitelt.
A miniszterelnök személyesen küldött ajándékot egy „Edina” nevű hölgynek, mellé pedig egy sokatmondó bibliai idézetet írt.
Teljes a káosz a hírszerzésben: Tarjányi Péter hat forrásra hivatkozva állítja, hogy az oroszok a Baltikumra és Európára törnek, Ukrajna csak az előétel. Ám az USA hírszerzési igazgatója, Tulsi Gabbard ezzel szöges ellentétben azt mondja: a „mélyállam” hazudik, Moszkvának ereje sincs a hódításhoz.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Súlyos a klasszis csatár sérülése, hónapokig nem játszhat.
Ömlik a pénz a magyar családokhoz. Ígéretek helyett valóság.
