Megerőszakolni Anne Frankot

„Korántsem azért tartom fontosnak az Anna Frankot a nálunk mai napig is ritka túlazonosulás és az elkövetővel való részleges azonosulás felől értelmezni, mintha azt gondolnám, hogy ez a holokausztra adott egyedüli lehetséges előadóművészeti válasz. Az Anna Frank álma a mai napig ugyanazért felforgató avantgárd színházi esemény, mint a hetvenes években volt: mivel a dal beszélője nem határolja el magát biztonságosan saját antiszemita értelmezésétől, miközben az előadásmódnak köszönhetően vonzónak tünteti fel a nézőpontot, amelyet kevésbé csinos csomagolásban már megtanultunk elutasítani.

Igaz, Magyarországon ez a »megtanultunk« meglehetősen viszonylagos. A holokausztról alkotott tudás aligha vált olyan társadalmi klisévé, érzelmileg át nem élt, memoriterként hangoztatott, nem valódi tudássá, mint amiről a holland Ernst von Alphen számol be középiskolás tanulmányaiból, és amely a lengyel Libera művei mögött is – vélhetően – alaptapasztalat. Az én osztályom például 2005-ben leérettségizhetett a Trefort Gimnáziumban úgy, hogy egyáltalán nem tanultunk a holokausztról.

A Spions stratégiája éppen azért fontos hazai kontextusban, mert a magyar állam – ahogy a hetvenes években –, úgy ma sem mond le a burkolt cigány-, meleg- és zsidóellenességről. Az Anna Frank álma a hazug status quo-t leplezte (és leplezi) le azáltal, hogy befogadóját sem vonja ki a potenciális elkövetők köréből. Azok közül, akikről Viet Thanh Nguyen-t idézi a Mérce körkérdésében Laczó Ferenc: »minden egyes emberben megvan az emberséges, de az embertelen viselkedésnek is a lehetősége.«

E felismerés hiányában könnyen ringatnánk magunkat illúzióba, hogy belőlünk alapvetően hiányoznak az előítéletek és az abból következő érzületek. A rasszizmus és az erőszak alakzatai az Anna Frank álmában nem egy csoport attribútumaiként, hanem olyan tudatalatti érzületként jelennek meg, amellyel szemben egyikünk sem élvez védelmet születési jogon.
Ahogyan az is a magyar emlékezetpolitika fontos alkotásává teszi a Spions számát, hogy az énekes – aki természetesen nem antiszemita –, mégsem tesz meg mindent azért, hogy mindenáron elhatárolódjon a náci ideológiától. Hiszen az egyértelmű üzenetek ritkán eredményeznek műalkotásokat, gyakrabban propaganda termékeket.”