Európa: a gúzsba kötött nagyhatalom

„Mindegy, hogy Biden vagy Trump lesz a következő elnök, nincs már amerikai csendőr és amerikai védőernyő, sem Európában, sem a Közel-Keleten. Olyan szeglete sincs már a világnak, ahol a helyi középhatalmak ne akarnának fegyveres erővel és a kész tények politikájával regionális súlyra szert tenni, vagy visszaszerezni korábban elvesztett befolyásukat. A jog és a multilateralizmus – a nemzetközi kapcsolatok egy rövid időszaka – átadja a helyét a visszatérő hatalmi egyensúlyoknak, az európaiak pedig nem tehetnek mást, mint hogy közös katonai védelemmel szerelik fel az uniójukat és politikai hatalmat faragnak belőle.

Sikerülni fog? Mivel a szükség nagy úr, nincs kizárva. Habár nem beszélnek már erről túl sokat egymás között, de az Európai Unió kicsi és nagy országainak meg kell tanulniuk kiegészíteni egymást. A nagyok végre be kell, hogy lássák: már nem tehetnek úgy, mintha egyedül ők hoznák a döntéseket. El kell fogadniuk, hogy nem ők ülnek a nagy asztalnál, a gyerekek pedig külön. A kicsiknek viszont bele kell egyezniük, hogy a nagyok legyenek a küldöttjeik, hogy ők legyenek az EU ereje, hiszen több eszközük és lehetőségük van rá, mint Lettországnak vagy akár Lengyelországnak, hogy Moszkvában, Washingtonban, Pekingben és Teheránban hallassák a hangjukat. Hosszú távon az Európai Unió vagy föderalizálódik, vagy pedig szétesik, de amíg nem lesz föderális, semmit nem nyer azzal, hogy megfosztja magát a legerősebb tagállamainak a világpolitikai súlyától.”