„Július végen, amikor hazaköltöztem Magyarországra, olyan üdítő volt újra normálisan élni. Az üzletek nyitva voltak, a belvárosi vendéglők tele, a Balatonon a »betelt« tabla. És sehol egy maszk.
Egy hétbe telt, amíg újra hozzászoktam az újra megtalált szabadsághoz. Amikor amerikai barátaimmal beszéltem, néha büszkén, néha hitetlenkedve meséltem nekik a Magyar Csodáról, az életről, amely visszatért a normális medrébe. Július végén, napi 10-20 új fertőzéssel, a büszkeség jogos is volt.
Viszont augusztus során felégettük azt az egészségi tőkét, amelyért tavasszal megdolgoztunk.
Két hete, amikor 100 új fertőzést regisztráltak, akkor már az nagy számnak tűnt. A tegnapi 500 számomra ijesztő. Ez azt jelenti, hogy durván 100 000 aktív fertőzött van közöttünk, 100 Magyarból egy. Vagyis naponta több tucatnyi egyén sétál el mellettem, aki ontja a láthatatlan vírust, és még nem tudja ezt magáról.
Ha szeretnénk iskolát a gyerekeinknek, és a munkahelyre való bejárás lehetőségét, és nyitott boltokat es szolgáltatásokat, színházt és mozit is talán, és ha nem szeretnénk, hogy újra szedje a vírus az áldozatait a szüleink között, talán van még rá esély.