Mindig az erősebbnek van esélye odalépni a gyengéhez

„Személyes érintettség miatt tekint missziós ügyként a cigányság felzárkóztatására?

Soha nem volt ilyen elhatározás bennem, bár a hat gyermekem közül az egyik, akit örökbe fogadtunk, épp cigány származású. Hétvégeken vigyáztunk rá, és arra gondoltunk, jó lenne, ha nálunk maradhatna. De ez személyes történet. Ami a missziót illeti, előbb köteleztem el magam a hajléktalan emberek mellett, és csak később mélyültem el a roma felzárkózás kihívásaiban.

A szegénység és a cigányság mintha kéz a kézben járna…

Sajnos, a cigány szavunk mintha elvesztette volna önmagában való jelentését, gyakran előítéletek és negatívumok tapadnak hozzá, és ha valakire ezt mondják, legtöbbször azt is hozzáértik, hogy az illető nyomorúságos körülmények között él.

Jelenleg mik a cigányság legnagyobb problémái?

Már az is gond, hogy azon kell gondolkodnom, mit mondhatok erre a kérdésre, és mit nem. Az is eredmény lenne, ha őszintén tudnánk beszélni a cigányság helyzetéről. De tegyük fel praktikusan a kérdést: hogyan lehet elkezdeni egy ilyen programot? Olyan ez, mint amikor egy profi sakkozó sok táblán játszik, ott van a fejében az összes lehetséges variáció, de hogy mi lesz a következő lépése, az attól függ, milyen állást talál a következő táblán.

Nekünk is megvannak az általános érvényű szabályaink, ha egy településen évente harminc csecsemő születik, ott bölcsődét kell majd nyitni. De ha minden kismama veszélyeztetett, akkor előbb a védőnői szolgálatot kell megerősíteni, hogy a várandósság során jelentkező problémákat megelőzzük.

Közel kell lennünk az eseményekhez, hogy pontos diagnózist adhassunk, éppen ez a Jelenlét program lényege. Persze, meglepetések mindig érhetik az embert. Az is nyilvánvaló, hogy az összes meccs nem megnyerhető, bármennyire is szeretnénk.

Hogyan írná le a települések nyomorát egy olyan embernek, aki még soha nem fordult meg hasonló helyen?

Amikor villanyoszlopokat fűrészelő kisfiúkról, kiégett ágymatrac rugóin ugráló lányokról vagy házromok között játszó gyerekekről mutatunk képeket, sokaknak az a reakciója, hogy ez csak elszigetelt jelenség, nem lehet sok ilyen hely az országban. Egyik nagy missziónk, hogy a véleményformálókat, vagy ahogy én hívom magunkat, a jóléti erkélyen élőket szembesítsük ezzel a valósággal. De ez nem valamiféle számonkérés, még akkor sem, ha sokan úgy érezzük, hogy a jóléti világ tartozik valamivel a leszakadó, hátramaradó közösségeknek. Mindenki ismerje fel magában, milyen sok ajándékot kapott az élettől! Vegye észre a társadalom, hogy mindig az erősebbnek van esélye odalépni a gyengéhez! Az integráció egészséges útja, amikor az erős eldönti, hogy elindul a gyengébb felé, és közös erővel, a másik megismerésének örömével térhetnek vissza együtt. Mostanáig sok közös visszatérésnek voltam tanúja.

Az eddigi romastratégiák azért fulladhattak kudarcba, mert túl nagy lépésekben gondolkodtak, hirtelen várták a pozitív eredményt?

A nagy egész szempontjából az integráció nem vezetett eredményre, de azért azt sem mondanám, hogy semmi jó nem történt. A Máltai Szeretetszolgálat hosszú évek óta dolgozik az ország harmincegy legszegényebb járásában, az ott zajló gyerekesély programokat mentoráljuk, eközben hétszázötven település mindennapjait kísérjük figyelemmel. Ebből mintegy százötven a pályázatok és fejlesztések ellenére sem tudott előrelépni. Sok település azonban jól használta ki a lehetőségeket, és elindult valamiféle fejlődés, nem szorult rá arra, hogy beavatkozzunk. Lehet, hogy szegények, de van határozott céljuk, jövőképük. Más kérdés, hogy generációkon átívelő problémákat nem lehet néhány év alatt felszámolni.”