„De ha nem beszélünk róla, ha nem tartjuk napirenden a Paks II. projekt kérdését, a vége tényleg az lesz, hogy a mindnyájunkat érintő, »sokszor konkrétan emberi sorsokat« érintő beruházás mind pénzügyi, mind környezetvédelmi szempontból eladósítja a jövő generációit. Anélkül, hogy tudnánk vagy beszélnénk róla. A létesítési engedélykérelem csak a Paks II-höz vezető hosszú út egyik állomása, méghozzá még csak a projekt periódus első harmadában.
A két új reaktor üzembehelyezéséhez számos olyan lépést kell megugrania a cégnek, melyek bizonyítják, hogy mind műszakilag, mind jogilag megfelelnek a szükséges szabályozásoknak. Ettől még azonban messze vagyunk. Az eredetileg tervezett 2024-es üzembehelyezés már most több éves csúszásban van, ezen az sem segít, hogy most beadásra került a létesítési engedélykérelem.
Ráadásul, ahogy korábban már megírtuk, az atomenergiával nem az a legnagyobb baj, mikor jól működik, hanem úgy általában az, ha működik. Ha atomerőmű megépítése mellett dönt egy ország, a legdrágább és a leginkább függővé tevő energiaforrást választja. Atomerőművet építeni lassú is, a reaktorok élettartama pedig más energiaforrásokkal összehasonlítva rövid, így a befektetett pénz és energia sem feltétlen térül meg.
De ha valaminek, hát a környezetnek és az emberek egészségének árt legjobban, ha ezt az energiaforrást ítéli meg egy kormány a legjobb megoldásnak az energiatermelésre. Az atomreaktorok működéséhez szükséges urán előállításától kezdve a működés során keletkezett radioaktív hulladék végleges tárolásának megoldatlanságáig olyan problémák merülnek fel, amikkel jelenlegi tudásunk szerint nem vagyunk képesek megbirkózni.”