Trianon ott van... A vízben kavarog száz év

„Trianon ott van a patetikus szavakban – legyen... De minek? Segít? Vagy csak kisüti az alkotó energiát? És ott van a beleszarásban – kik ezek a magyarul »furcsán« beszélők? Szlovákok, románok, ukránok, szerbek? Mit keresnek itt? Jó ez nekünk? S mi az, hogy nekünk?

Trianon itt van a tudatlanságban – jé, Pozsonyban még páran értik a Szózatot? Itt-ott még kérhetek Kolozsvárt magyarul puliszkát? Harminc év nem volt elég, hogy ez érdemben változzon – ó, te, csodás honi oktatás!

Trianon ott van a kettészelt Szelmencben, eltünedező őrvidéki nyelvjárásban, Karinthyban és vásárhelyi Puczi Bélában. Trianon itt van a járványidőszakban is – amikor nagyszülő és unoka tíz hét után legfeljebb az Ipoly két partjáról integet a másiknak. A vízben kavarog száz év...

Ám a velünk élő Trianon élesebben is villan – most leginkább orosz-ukrán harcokban, ahol beregi magyar kiskatona fejét is szétlőhetik. Vagy korábban délszláv háborúkban, ahol vajdasági magyarnak tüzelnie kellett drávaszögire is, s ha direkt elvétette, halántékára foghatták a fegyvert, hogy már pontosan célozzon. 

De Trianon ott van Kányádiban, Sütőben, Kaszásban, Lajkóban, Csíkszentmihályiban, Pál Szalonnában, Grendelben, Barabásiban, Bence Lajosban, Hervayban, Sziveriben, Gionban, Vári Fábiánban, a Szervátiuszokban, a Szarkákban, s a többiekben.

És annyi dolgos kézben. Szlovén, román, szerb, szlovák, ukrán, ruszin, horvát vers, dal, regény, dráma közvetítésében.

Ott van Trianon számos apró csodában.

Lesújt, megaláz, felemel, okít mindez…”