A bűntudatkultusz módszertana

„A világ – legalábbis annak nyugati fele – kifordult önmagából. Az Egyesült Államokban és Európa eddig szerencsésebb történelmi fejlődésűnek gondolt részén közös civilizációnk fehér, keresztény hőseinek szobrait döntik le, vandál csürhe gyújtogat és fosztogat. Az Európai Unió fővárosában bevándorlóhordák fényes nappal portyáznak senkitől sem zavartatva a bevásárlóutcákon, Londonban a Black Lives Matter »békés« tüntetői ellen fellépni szándékozó rendőrök megfutamodnak, Amerika egyes nagyvárosaiban komoly politikai akarattá érett az egyenruhás testületek feloszlatása, Seattle-ben pedig néger drogbandák és paramilitáris egységek kikiáltották »önálló« kiskirályságukat, a Capitol Hill Autonomous Zone-t.

Ami talán még ezeken túlmenően is a legmegdöbbentőbb, az a hivatalos politikai tér és a fősodratú nyilvánosság hozzáállása a történtekhez. Egy, a józan észből fakadó reakciós mechanizmusokat még hallomásból ismerő világban az anarchia ünneplése elképzelhetetlen lenne. Elképzelhetetlen lenne, hogy azok a vezetők, akiket a közösség azért ruház fel hatalommal, hogy a biztonságot és a rendet szavatolják, lényegében a rendbontók oldalára állnak, azok pártját fogják, akik valamiféle magából kivetkőzött igazságosságeszmény nevében lerombolják a normális élet alapvető kereteit. Sajnos kezd beérni a magyarszeretetéről egyébként nem igazán híres román pesszimista gondolkodó, Emil Cioran 1960-ban írt jóslata az urbanizálódó világról: »Az utópia apokalipszissel történő fertőzésének vagyunk a tanúi: az 'új föld', amelyet hirdet, egyre inkább az új pokol alakját ölti. Az utópia és az apokalipszis most egymásba olvadnak.« Ezt az »egybeolvadást« pedig nemcsak a saját maga által generált bűntudatkultusz súlya alatt meghunyászkodó (találóbb kifejezéssel: becsicskuló) politikai elit, de az üzleti szféra és az annak üzeneteit közvetítő »mértékadó« médiavilág is aktívan támogatja.

A liberalizmus valamennyi bűne sűrűsödik most össze a szemünk láttára: tőkeerős, a harmadik világban termeltető multinacionális vállalatok állnak teljes marketingarzenáljukkal az állítólagos elnyomás ellen küzdő »polgárjogi mozgalmak« mellé, cenzúráznak »kirekesztő« üzenettel bíró filmeket, a rasszizmus vádjától való (elő)félelmükben cserélik le az évtizedek óta vásárlók százmillió által fogyasztott, de most egyszerre a fehér elnyomás jelképévé avanzsált márkáikat, logóikat. Minderről pedig a mainstream média »tényszerűen« vagy még inkább »na végre!« felkiáltással számol be (esetleg kirúgja még a szerkesztőt is, aki engedélyezni merte a nihilizmus ezen árnyoldalaira rávilágító cikk megjelenését, mint történt az a New York Times esetében.)”