„»Én is falusi fickó lennék. Ha az ember falusinak születik, örök életére az marad«, mondta Orbán Viktor tavaly februárban a Kossuth Rádióban. Idén már odáig jutott, hogy »így péntekenként fickós vagyok, ha szabad úgy fogalmaznom, macsós«. Már csak hatot kell aludnia, és az lesz, ami még sohasem volt: 57 éves.
Volt ő már minden: szabadságharcos és puskaporszagot szimatoló harci paripa, disznóólat ganézó kondás. Futballista és forradalmár, papokat csuhásozó, trianoni emléknapról kivonuló botrányhős. Polgári körös vitéz, és pápánál vizitelő ájtatos manó.
Egy ideje az a kedvenc kényszerképzete, hogy ő Magyarország, az őt ért kritikákról azt gondolja, hogy a magyar embereket támadják. De mindemellett leginkább uralkodónak hiszi magát. Mint a középkorban, amikor a királyhoz hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól. Nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat. Magyarország mostani királya stadiont, kisvasutat építtet azzal, akinek ez a vágya.
Megtehet mindent, mert a legnagyobb hatalom, a tájékoztatás is az ő monopóliuma. Igaz, a világhálót máig nem tudta megzabolázni, és maradt még néhány szabad sziget a médiában, de a sajtómunkások nagy részét már maga alá gyűrte.
Mindenki a kezéből eszik, kisemberek és nagyurak. Középszerűek és tehetségesek. Igazságos Mátyás álruhában, Jánosom Kádárom a huszonegyedik században.”