Végítélet

„Vesszőfutásunk – tanítja a Biblia – a paradicsomból való kiűzetéssel kezdődött, s Jézus a világ végén, az utolsó ítéletben az eleveneket és holtakat jókra és rosszakra választja: utóbbiak a pokolba kerülnek, a jóké a mennyei lét dicsősége. A középkor embere rettegett az utolsó ítélettől, tudván, hogy a pokol tornácán áll, s a bocsánat kétséges, a pokol pedig örökös kínhalál. Ösztöneinkben őrizzük középkori ősünk szorongását, amit katasztrófa- és világvége filmek hatalmas sikere érzékletesen tanúsít. Sőt szorongásainkban nem is annyira az egész világ pusztulásának képeit vetítjük ki, hanem – mintha az eredendő bűn, a tudás fájának megdézsmálása fölött érzett bűntudatunk mozgatna – csak az emberiség pusztulását. Az Omega emberben látjuk, mint válik Los Angeles szellemvárossá, a Z, mint Zakariásban csak két férfi és egy nő marad a Földön, a Világok harcában a marslakók tűntek erősebbnek. (Orson Welles rádiójátéka 1938 válságos évében úgy megrázta az amerikaiakat, hogy megkezdték a menekülést a valóságosnak gondolt földöntúliak elől.) Most, a pénzviszonyok megrendülésekor nemcsak az elkeseredett és szorongó emberek száma nő, de az is kiderül, hogy a politika terén sem szeretjük egymást túlságosan: a biztonság kiépítésére törekvő államhatalom az identitás nélküli globális és bármire kész félértelmiséggel áll szemben.

A Z Világháborúban a zombivírus leigázza az embert, a koronavírusról pedig kiderül, hogy már 2015-ben megemlítették a veszélyét az olaszok, eljövendő forrásaként Kínát jelölve meg. Az Európai Unió a járvány hozta szigornak köszönhetően sem kerülhet ki a célkeresztből, s a spanyol szocialista miniszterelnök, Pedro Sánchez drámaian arról beszél, hogy az utcákon a néma pusztulás látványa fogad, s földrészünkön csak egy új Marshall-terv segíthet (1947-ben, a terv megindulásakor a német nagyvárosokban meztelen s kiégett házfalak látványa fogadta a veszteseket és a győzteseket egyaránt). Az erősen jobboldali, ám rokonszenves Thorsten Hinz nyugat-európai, német–francia végjátékról beszél. Már a Holokauszt vallás című írásával is vihart kavart s azzal is, hogy a putyini kurzus autoriter és társadalommegtartó voltát dicsérte a Nyugat dekadens liberalizmusával szemben, s a migránsválságot kiváltó 2011-es líbiai konfliktusban Németország közvetítő szerepét szánalmasnak nevezte.

A szigorú polkorrekt nyelvezetet félretéve egy vezető multikulti zsurnaliszta hölgy – aki a liberális Németországot legszívesebben szellemi Maginot-vonallal venné körül – portréját így írta körül: zsidó, spicli, bolsevik. Nos, a Junge Freiheitben megjelent eszmefuttatása nagyon ravasz. Versailles volt az első lépés, amikor az első világháború utáni kártérítések minden terhét a vesztes félre hárították, de a német milliárdok sem hoztak igazi felvirágzást, s most – mondja Hinz –, amikor a globalizáció a másik, a rossz arcát mutatja, ismét a németekre mutatnak: Fizessetek!”