Az érvénytelenített elnökválasztás miatt Románia a demokrácia karikatúrája lett
Addig szavaztatják majd a népet, ameddig ki nem jön a „megfelelő” eredmény.
Ha más nem, 1514, 1848 és 1956 bizonyítja, hogy mi magyarok nem fogadjuk el a diktatúrát, még akkor sem, ha az lopakodik, és idejében jelzünk.
Náray-Szabó Gábor nyugalmazott egyetemi tanár írása
A hét elején az ellenzéki pártok leszavazták a házszabálytól eltérő, sürgősségi napirendet, ezért a veszélyhelyzetben nélkülözhetetlen, egyedi jogszabályok érvényének meghosszabbítása késedelmet szenved, egy-két napos exlex állapotra kell készülnünk. Ha valaki ilyenkor ezt tudatosan ki akarja használni, a felelősségre vonás elkerülésével beléphet például az országba vagy más módon játszhatja ki a veszélyhelyzet diktálta rendelkezéseket.
A döntés, melyet sajtóvélemények szerint az ellenzék szellemi holdudvara szorgalmazott, a járvány felfutásának idején is vehemens reakciókat váltott ki kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt. Egyesek diktatúrát kiáltottak, ami a kormány állítólag határozatlan időre szóló rendkívüli felhatalmazása miatt fenyeget, mások hazaárulásról beszéltek, mert ha rövid időre is, de beszűkül a döntéshozók mozgástere.
Lehet itt igazságot tenni? Nehezen, mert a megszólalásokat szinte kivétel nélkül a politikai elfogultság, leginkább az érzelmek vezérlik, ilyenkor pedig nem lehet a józan észre számítani.
Arról azonban alig esik szó, hogy a közös, nemzeti ügy – a koronavírus járvány megfékezése – szempontjából mekkora volt a jelentősége a szavazásnak, az ellenzéki támogatás elmaradásának az egyik oldalon, a kormányoldal merev kitartásának a másikon. Szerintem nem túl nagy. Diktatúrával már oly régen, oly sokszor riogattak, hogy az aggodalmakat ma már nehéz komolyan venni. A mostani konkrét esetben különösen, mert a házszabály szerint a képviselők egyötöde bármikor kezdeményezheti a plenáris ülés összehívását, a rendkívüli felhatalmazás visszavonását. Szilárd meggyőződésem, hogy olyan a politikus, amilyen a választó. Ez rímel Széchenyi állítására: „A nemzet nagysága, boldogsága csak magában a nemzetben rejtezik.”
Ha más nem, 1514, 1848 és 1956 bizonyítja, hogy mi magyarok nem fogadjuk el a diktatúrát, még akkor sem, ha az lopakodik, és idejében jelzünk. A kormány most is észleli a közhangulatot, és ennek megfelelően cselekszik. A közvélemény sürgetésére bezárta az iskolákat, időben, nem kis erőfeszítést kifejtve nekilátott a védőfelszerelések megfelelő mennyiségben való beszerzésének. Persze, mint tudjuk, a szakmai kérdésekkel kapcsolatos politikai huzakodás nem ritka kis hazánkban, de nem kell sokat kutakodni, hogy hasonlót lássunk másutt is.
Egy dolog azonban a politikai haszonszerzés vágya és más, nagyon más az, hogy veszély esetén bízhatunk-e a rendkívüli hatalommal felruházott vezetésben. Ezért nagy a felelőssége annak a sajtóorgánumnak, közéleti szereplőnek, ami, aki ebben a veszélyhelyzetben aláássa a bizalmat a vezetésben. Márpedig az olyan megjegyzések, hogy a tesztre jelentkezőket „elhajtották” az illetékesek, vagy az olyan ellenőrizetlen sajtóértesülések, melyek szerint visszatartottak egy szállítmány, másnak szánt védőfelszerelést Ferihegyen, alkalmasak a bizalom megrendítésére. Ha ez sikerül, mindenki – az ellenzék is – vesztesen kerül ki a vírus elleni harcból.
Az Operatív Törzs ellenzéki vélemények szerint is nagyobb hibák nélkül vezényli a védekezést. Nekem ez a legfontosabb, én bízom bennük.