„Új többség” akkor lesz, ha új minőség, kormányképes koalíció születik.
„Az MSZP, Párbeszéd, DK, Momentum, LMP, Jobbik hat pártján túl számos civil csoport, érdekkör elképzeléseit kell összehozni. Ha ez lehetséges, akkor a »hány lista legyen?« kérdése választástechnikai dilemma, ha meg nem, akkor végképp kár nyilvánosan huzakodni rajta.
Ha 2022-ben ennyien és ilyen eloszlásban szavaznak a váltásra, mint most ősszel, akkor hála a körzetek megrajzolásának és egyéb trükköknek, a Fidesz marad, jó esetben nem lesz kétharmada. »Új többség« akkor lesz, ha új minőség, kormányképes koalíció születik. Ehhez mindenkinek le kell rakni a névjegyét. A kompromisszumok azután jönnek, ha már világos: milyen álláspontok között kell megkötni őket. Az MSZP említett vitaanyagának épp az a célja, hogy odategye a közös asztalra a saját kínálatát. És persze az is, hogy magát kicsit helyrerázza, »energetizálja«, meghatározva: mi az ő szólama az ellenzéki kórusban. »Óbaloldali«-e, mint szívesen mondják rá, hasonlít-e programja az »újbaloldalhoz«, mi a viszonya a politikai-kulturális szabadelvűséghez és a gazdasági neoliberalizmushoz (előbbihez az enyém köszönöm, jó, utóbbihoz pocsék).
Ehhez még csak annyit, hogy kedves fiatal barátaim, »óbaloldali« a rosseb. Na persze, ha az életkort tekintjük, akkor van rajtam némi ódon patina (nevezzük talán nemespenésznek, az hízelgőbb). De ha a tartalmakról van szó, akkor az újbaloldalinak tekintett Sanders és Corbyn társadalmi programjában csupa olyan, távolról sem ultraradikális elem van, amit egy rendes szocdem párt nyugodt szívvel felvállal. (Corbyn nem ebbe bukott bele, hanem abba, hogy az éppen aktuális fő kérdés: a Brexit vitájából kioldalazott.) A rendszerkritikus tömegmozgalmakkal való együttélés, a demokrácia új, szélesebb értelmezése viszont az újbaloldal olyan hozadéka, amit kötelező eltanulni. Ha nem is olyan végletekig, mint a saját pártjába formálisan be sem lépő, inkább mozgalmi csoportokra támaszkodó Sanders.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Itt Magyarország. Akinek életünket, nyelvünket köszönhetjük, ott fekszik betegen az ágyon. A szülőnk, a szülőhazánk. Még él, de levegőért kapkod.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
Az ellenzék pedig mit művel? Visszataszító módon kufárkodik a nehéz helyzetben elő intézetis gyermekekkel.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
