„Kiderült, hogy ez a képesség nem korlátozható a »munkás ököl, vasököl«-re. Mármint, hogy oda csap, ahova köll. Másfajta vasöklök sem hülyék, nem hadonásznak tétován: nagyon is céltudatosan csapnak. Nálunk pl. nemzeti konzultáció útján hirdetik ki, hova köll lecsapni.
A kormányököl nem áll távol az egykori munkásököltől, pár éve még arról volt szó, hogy a munka társadalmát építjük. Nem ám a fogyasztóit. (A munkát akkor még nem keccsölésnek hívták, most a miniszterelnök a nép egyszerű gyermekei számára lefordította, hogy ne legyen félreértés.) Később más jelszavak jöttek, de annyi maradt, hogy a túlzott fogyasztás árt a jellemnek. Ha másképp már nem bírják visszafogni a mohó magyart a konzumálástól, hát inkább úgy intézik az inflációt, nagyon helyesen, hogy felszökjön a sertéshús, a parizer meg a benzin ára. Ebből is látszik, hogy a legtöbbet közülünk a kormány dolgozik, proletár módra szinte éhbérért. A vagyonnyilatkozata szerint megtakarítása nem lévén, a miniszterelnök zsebében egyenesen »kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért«. Néha talán cukros ételekről álmodik, s nem tud kartellekről. Azokról semmiképpen, amelyek közbeszerzési pályázatok kapcsán vetődnek föl.