Niedermüller és a kettős beszéd

„Ezek az idézetek Niedermüller Pétertől származnak. Igen, attól a Niedermüller Pétertől, aki rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, heteró, keresztény férfiakat és nőket. A különbség mindössze csupán annyi, hogy a fenti gondolatok Brüsszelben, az Európai Parlamentben hangzottak el a DK-s politikus különböző megszólalásaikor. A rémisztő képződményekről pedig Budapesten beszélt. Mit látunk tehát? A balliberális politikusok által sokat emlegetett kettős beszéd iskolapéldáját. És mit látunk a nyugati fősodratú médiá­ban? Semmit. Láthatóan nem érte el az ingerküszöböt. Minden bizonnyal ennek köszönhető az is, hogy a baloldali és liberális politikusok többnapos késéssel reagáltak csak Niedermüller megnyilvánulására. Kivártak, hogy lássák, nyugaton hogyan értékelik ezeket a szavakat.

Sajnos azt látjuk, sehogyan. Vezető nyugati politikus nem nyilvánult meg a kérdésben. S ezen a ponton lép be egy másik kettősség: a kettős mérce. Képzeljük el, mi lett volna, ha ugyanezen mondatok egy konzervatív politikus vagy véleményalkotó száját hagyták volna el! Minden bizonnyal tele lenne a nyugat-európai sajtó azzal, hogy Magyarországon rasszizmus, kirekesztés van, tombolnak a szélsőségek, azonnali vizsgálatokra van szükség. Mire következtethetünk mindebből? Túl a kettős kommunikáció és a kettős mérce gyakorlati megvalósulásán, ha a nagyobb képet nézzük, ezek mögött két stratégiai megfontolást is felfedezhetünk. Az elsőt nevezzük helyzetbe hozásnak.

Ez a kettős mércéből következik, ugyanis a fősodratú sajtó az elmúlt években folyamatosan azt sulykolta, hogy Magyarországon rasszizmus, antiszemitizmus, kirekesztés és populizmus van, a magyar kormány pedig nem csupán teret enged ennek, hanem asszisztál is ehhez. Sikerült felépíteni egy olyan önműködő képzettársítási rendszert, amely – az aktuá­lis sajtótermék vérmérsékletének megfele­lően – automatikusan rendeli hozzá Magyarországhoz és a politikai vezetéshez az autoriter, xenofób, antiszemita, nem demokratikus és még sorolhatnánk, milyen jelzőket. Bizonyos sajtótermékeknél ezek már eposzi jelzőknek számítanak, a magyar kormány minden egyes említésekor automatikusan belekerülnek a szövegbe. Az külön megérne egy vizsgálódást, hogy ezeket az újságírók maguk írják bele vagy a cikkek publikálása előtt a szerkesztők teszik hozzá, de a végeredmény szempontjából mindegy is.

Ami viszont lényeges, az az, hogy ezzel párhuzamosan felépült a politikát fekete-fehérnek bemutatni igyekvő sémák alapján az a képzettársítás, hogy a magyar ellenzéki oldal, különösen a baloldali és liberális politikusok a jók, a demokratikusak, akik harcolnak a rasszizmus, a kirekesztés minden formája ellen. Ennek egyébként láthatóan ügyesen feleltek és felelnek meg a balliberális európai parlamenti képviselők, akik magukra öltötték ezt a védelmező és bátor elnyomott szerepet. Érdemes a cikk elején a Niedermüller Pétertől származó idézetekre gondolni. Ez az egész egy mesterségesen felépített kép: egy vagy-vagy. Éppen ezért nem fér bele az, ha a jóknak beállított szereplők bizonyulnak rasszistának, kirekesztőnek vagy uszítónak. Nem illik a képbe, csak zavart okoz, ezért el kell hallgatni – ez az, amit látunk most a nyugati főáramú sajtóban.”