A budavári palotanegyed megújítása példát mutat

Finta Sándor írása a Mandner hetilapban

A Kortárs Építészeti Központ megalapítása, a 4-es metró állomásainak tervezése vagy a BudaPart fejlesztési koncepciója kapcsán sokan kortárs építészként tartottak számon, aki a modern városszerkezetek logikája szerint gondolkodik. Így amikor nyolc éve a történelmi épületek korhű rekonstrukciója köré szerveződő Várba kértek fel a megújuló épületek építészszakmai vezetésére, sokan felkapták a fejüket. Úgy vélték: a kortárs építészet és a történeti rekonstrukció két külön világ. Magam viszont éppen a folytonosságot láttam benne.

S szerencsés időkben élhetünk a felelősséggel, hogy amit ránk bíztak, azt nemcsak „megőrizzük”, hanem értelmezni is tudjuk. Kevés hely van Magyarországon, ahol ez a felelősség olyan sűrűn, olyan látványosan, olyan súllyal jelenik meg, mint a Várnegyedben.

A második világháborút követő tudatos rombolások és átépítések során számos épület leegyszerűsített, dísztelen formában épült újjá, az összevisszaság képét mutatva. A Nemzeti Hauszmann-programmal a kormányzat azt a célt tűzte ki, hogy ezt a helyet visszaemeljük Budapest szívébe – és saját történelmünk méltó keretébe. Méltóságát, építészeti minőségét és közösségi szerepét helyreállítjuk úgy, hogy közben korszerű, élhető városi környezetet teremtünk.

Az utóbbi évek nagy eredményeit már bárki megtekintheti: újjászületett a Lovarda, amely rendezvények és kulturális programok helyszínéül szolgál. A Főőrség épületének helyreállítása turisztikai és vendéglátói funkcióval bővítette a terület kínálatát. A Csikós udvar és a Stöckl-lépcső rekonstrukciója pedig nemcsak esztétikai, hanem közlekedési és közösségi szempontból is új minőséget teremtett. Az egykori Vöröskereszt-székház felépítése – amely ma már irodaként működik –, a József főhercegi palota rekonstrukciója, valamint a Honvéd Főparancsnokság helyreállítása nemcsak építészeti, hanem városképi szempontból is óriási előrelépés. Ezek az épületek visszaadták a Dísz tér és a Szent György tér történeti térfalait, helyreállítva az egykori városszerkezeti arányokat.

A mai kortárs épületekből rendre elveszik a lélek, létrehozásuk során teljes művészeti ágak maradnak el. Azonban a történelmi épületeinken megmutatkozó építész-, üvegművész-, díszítőfestő-, épületszobrász-, famívesmesterek munkái összművészeti élményként hatnak, érzelmi kapcsolódást létrehozva ember és épület között. Egy-egy ornamentikának sokszor összetett jelentéstartalma volt. A régi épületek arányrendszere, részletezettsége jóval közelebb áll az emberi szívhez, erős kötődést és identitást ad. A helyes arány és egyensúly megtalálásával – amely eltér a különböző korú és rendeltetésű épületeknél – fontosnak tartom a régi létesítményeket új funkcióval megtölteni, modernizálni őket, ügyelve arra, hogy a test-lélek-szellem egysége megmaradjon bennük.

Láthatóvá váljon. Érthetővé váljon. És a következő generációk számára is természetes módon legyen jelen.

Nyitókép: Mandiner-archív