Az Orbán-memorandum az unió gyengítésének dokumentuma

„A Néppárttal szemben megfogalmazott Orbán-követelések EU-ra kifejtett hatásáról ugyancsak érdemes elgondolkodni. Az unió történetének fordulópontján van, kérdéses, meg tudja-e reformálni magát, hogy közép- és hosszú távon biztosítsa a helyét abban a globális versenyben, amely a technológiai hegemóniáért, az erőforrások elosztásáért, az európai társadalmi modell fennmaradásáért, egészében a jólétért és a biztonságért zajlik. Ehhez fel kell venni a kesztyűt a szabályozott multilateralizmus ellen fellépőkkel (mint Donald Trump), a katonai erő alkalmazását a nemzetközi kapcsolatok legitim eszközének tekintőkkel (mint Oroszország), illetve a technológiai hegemóniára törekvőkkel (mint Kína és az Egyesült Államok). Ez a gyakorlat nyelvére lefordítva a többi között a tagállamok közötti kohézió megerősítését igényli, ami a hatékony és gyors döntéshozatal feltétele.

Az Orbán-memorandum éppen az ellenkező irányba mutat: az unión belüli politikai erőcsoportok közötti ellentétek élezését, harcot akar – ezt itthonról ismerjük. Az unióban Orbán tanácsainak megfogadásával megnehezülne, esetenként lehetetlenné válna annak az informális, Európa-párti »frakciónak« a működése (a Néppárt, a szociáldemokraták és a liberálisok részvételével, a zöldek alkalmankénti csatlakozásával), ami von der Leyen reformprogramjának politikai bázisát jelenti. Végső soron tehát

az Orbán-memorandumban foglaltak megvalósulása az unió nemzetközi cselekvő- és versenyképességének csökkenését idézné elő. Kérdéses, hogy Európán belül és kívül ez kinek az érdeke.

Az EPP tagpártjai között kétségtelenül komoly viták vannak a Fideszhez való viszonyról. Az okok megértéséhez az Orbánt támogató jelentősebb pártok helyzetéből kell kiindulni. A spanyol, olasz, francia konzervatív pártok otthon erős szélsőjobboldali, populista kihívással néznek szembe. A Fidesz melletti kiállásukkal a hazai választóknak üzennek: ők is a magyar párt a szélsőjobbal harmonizáló, euroszkeptikus platformját tartják üdvözítőnek. Pedig hogy erre a kihívásra más válasz is lehetséges, azt mutatják a nemrég megalakult spanyol, olasz és osztrák kormányok: mind arra törekedett, hogy az unióval szemben kritikus szélsőjobb pártjait távol tartsa a kormányzástól.

Az Orbán-memorandum felvetései között szinte minden előtűnik, ami a Fidesz itthoni politikáját jellemzi. Meglepő módon nem szerepel viszont benne a közelmúltig állandóan használt jelző, a »bevándorláspárti« megnevezés. Pedig 2019 márciusában a Fidesz tagságának felfüggesztését Orbán éppen a pártja és a »bevándorláspárti« EPP-tagok közötti konfliktussal magyarázta. Ma már a Néppárt »balra csúszása« a fő probléma. Ugyancsak hiányzik a Helmut Kohlra való hivatkozás, ezzel szemben ott van az oroszokhoz , a törökökhöz, a kínaiakhoz (utóbbiak mellesleg kommunisták) fűződő »szövetségesi viszony« szükségessége, csak épp Wilfried Martens korábbi EPP-elnökre hivatkozva.”