A magyartanítás katasztrófája avagy a „módosított” NAT

„Nem nemzeti, mert olyan anyagmennyiséget tartalmaz, amely az iskolába járó diákok nagy részét eleve kirekeszti a nemzetből, a szakközépiskolák (szakiskolák) diákjait eleve meg sem célozza. Nem alaptanterv, mert nem pusztán kereteket és alapelveket, műveltségterületenként követendő fejlesztési feladatokat tartalmaz, hanem részletekbe menően előírja a tananyagot. Az iskolatípusonként egyetlen kerettanterv számára csupán az óraszámbeosztást és az igen kevés megmaradó választási lehetőség teljes felszámolásának feladatát hagyja meg.  

Még mielőtt az ideológiai kérdésekre kitérnék, az ezeknél is súlyosabb problémát exponálom. Irodalomból az új NAT a jó harminc százalékos tanóracsökkentés (7-8-9. évfolyamon heti egy órával lesz kevesebb) mellett jó harminc százalékos tananyagmennyiség-növelést ír elő.

Nem az az elsődleges kérdés, hogy örüljünk-e Agatha Christie-nek, Tonke Dragtnak, George Orwellnek, Bohumil Hrabalnak, Herczeg Ferencnek vagy Wass Albertnek, hanem hogy ennyi anyag mellett marad-e bármi tere a korszerű irodalmi és kommunikációs nevelésnek, a gondolkodni és beszélni tanításnak (Babits), a bevezetőkben megfogalmazott szép elveknek, az »aktív tanulásnak«, a kompetenciafejlesztésnek, differenciálásnak, olvasóvá nevelésnek? Márpedig szemernyi sem marad.

A tanárok nem vehetik figyelembe a diákok érdeklődését, szociokulturális hátterét. Úgy kellene a szövegértés fejlődését és az olvasás örömét biztosítaniuk, hogy egy a diákokat figyelmen kívül hagyó, a valóságtól elvonatkoztató, teljesen korszerűtlen, merev, teljességelvű »nemzeti« műveltségkoncepció köti gúzsba a kezüket. A tanórák legalább 80 százalékát a NAT-ban megadott törzsanyagra kell fordítani, azonban a törzsanyag akkora, hogy valójában 100 vagy annál jóval nagyobb százalékát tölti ki a tanóráknak. A populáris irodalom minimálisan, a kortárs irodalom semennyire sem szerepel a tantervben. Azaz az új NAT egész egyszerűen ellehetetleníti a nem csupán tanári szónoklatként felfogott magyartanítást.”