Tokarczuk őszinte és karakteres véleménnyel rendelkező író, munkásságának egyik központi eleme a régiónk. Őskor és más idők című, magyarul 2011-ben megjelent regénye egyszerre játszódik egy mitikus világban és Lengyelország egy jól körülhatárolható vidékén. A mese és a történelem egybegyúrásával
olyan művet alkotott, amelynek legfőbb irodalmi előképe Gabriel García Márquez Száz év magánya.
Mihályi Zsuzsa, Tokarczuk egyik magyar fordítója szerint „gyakran visz fantasztikumot az írásaiba, szeret átlépni a valóságon, a halál és élet, férfi és nő, ember és állat között húzódó határokon”.
Tokarczuk eredetileg pszichológiát tanult a Varsói Egyetemen, később dolgozott terapeutaként is, de jó ideje már kizárólag az írással foglalkozik. Több művében karakteresen érződik a jungi pszichológia hatása, összekapcsolódva olyan más, számára fontos inspirációs forrásokkal, mint a keleti és a zsidó misztika. Írói pályája a rendszerváltás után induló fiatal lengyel írógenerációval együtt indult, bár ő maga is többször hangsúlyozta, hogy sosem tartozott igazán egyik írói csoportosuláshoz sem. Jelenleg Wrocławban, Alsó-Sziléziában él, ez a táj több művében is megjelenik. Ez a vidék a helyszíne a 2009-ben megjelent Hajtsd szekeredet és ekédet a holtak csontjan át című regényének, amiből a neves lengyel rendezőnő, Agnieszka Holland készített filmet Pokot címmel.
Tokarczuk több komoly irodalmi díj birtokosa, eddig legnagyobb trófeája a Man Boooker International Prize, amit 2018-ban kapott meg Bieguni, angol fordításban Flights címmel megjelent regényéért. A mű eredeti címe egy XVII. századi pravoszláv szektára, a begunokra utal, amelynek követői szüntelenül mozgásban vannak, vándorolnak, mert hitük szerint egyedül így kerülhetik el, hogy a Gonosz befolyást szerezzen felettük.
Írói szerepének lényegét abban látja – amint azt egy hosszú és alapos, a nagy múltú The New Yorker című magazinban nemrég megjelent portréjában elmondja – , hogy „olvasóit arra kényszerítse, hogy vizsgálják meg alaposan a történelem azon aspektusait – a saját vagy a nemzetük szemszögéből – , amelyeket a legszívesebben elkerülnének. Úgy hívja magát: a múlt pszichoterapeutája”.