Október 6. – A hősök napja

„Kun Béla miután pisztolyát a tétovázó huszárjai közé sütötte, csak annyit mondott: No, majd én megmutatom, hogy kell meghalni! Ezzel egy szem maga nekiugratta a lovát. A vértesek élén nyargaló gróf Rudolf Schaffgotsch százados gonoszan nevetve látta szinte gyerekszámba menő ellenfelét közeledni. Azonban Kun hadnagy Gúnár nevű lova, gazdája elszántságát érezve és nevéhez méltó méreggel belemart a vértesek századosának lovába. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy Kun hadnagy szablyája sisakkal együtt hasítsa kettébe a vérteskapitány fejét. Elszörnyedve ugrattak oda a vértesek bosszút venni, s döfték-vágták a magyar gyereket, ahol érték. Lováról leesve Kun hadnagyon még a lovak is végig tiportak.

A lelkesítő példát látva a huszárok is szakaszonként nekiugrattak a vasas németeknek. Báró Laffarte huszárszázados szintén kapott vagy 14 kardvágást. Wappler Ágoston huszárszázados is súlyosan megsebesült. Végül a huszárok visszavonultak, a honvédsereg azonban megmenekült, bár a másik két vértesezred még nagy veszteségeket okozott a magyaroknak.

És mi történt Kun hadnaggyal? Eötvös Károly szerint Schaffgotsch gróf szolgája akadt rá először, s még bele is lőtt. Később előző esti szállásadói, egy derék móri sváb asszony és férje találtak rá félig megfagyva – vélhetően ennek köszönhető, hogy nem vérzett el. Más adat szerint Kun súlyosan sebesülten fogságba esett. Annyi bizonyos, hogy végük felépült és tovább szolgálta hazáját egészen a világosi fegyverletételig. Kényszersorozottként került Olaszországba, az ottani Habsburg-birtokokra, majd ideje kitelvén, nem tért haza, hanem beállt az olasz hazafiak közé. Garibaldi ezerfős csapatának tagja lett, majd az olasz szabadságért küzdő magyar légió huszár-egységeit szervezte meg. Végül 1862-ben térhetett haza, s fiatalon, 1873-ban hunyt el. Az általa levágott Schaffgotsch grófnak pompás síremléke ma is műemléki védettség alatt ott áll a móri temetőben. Kun Bélára és hősies társaira azonban alig emlékszik a nemzet.”