A kiégett norvég klímahűtő és az egykézés

„Egykézés, vagy még az se – tulajdonképpen erre szólít fel Jorgen Randers norvég klímastratéga, akivel a HVG csinált interjút címként kiemelve azon megjegyzését, hogy »meg kellene célozni az egygyerekes családmodellt, és végre azokat a nőket jutalmazni, akik nem alapítanak nagycsaládot. A gazdag világban ez még fontosabb, hisz itt a legmagasabb az egy főre jutó fogyasztás.«

Randers azt mondja, »Olyat csak Ceausescu Romániájában és a mai Magyarországról olvastam, hogy a hatalom a lakosság számának emelésével akarná igazolni, milyen fantasztikus az ő országa«, majd utána viszont azt az állami szintű egykepolitikát űző Kínát mutatja be követendő példaként, amely ugyanúgy kommunista, mint a Kárpátok Géniuszának Romániája volt, s ami ugyancsak ad a grandeurre.

Nem igazán tudom eldönteni, Randers most akkor a jólétet vagy a klímaváltozás elleni küzdelmet tartja nagyra, vagy nem gondolja-e, hogy a kettő kizárja egymást, mert hát az ő köreiben így szokás tartani, akik jól élnek, azok mehetnek gyónni az aktivistákhoz az ökológiai lábnyomuk miatt. (...)

Aztán: egykézés esetén nagy valószínűséggel felborulnak a nemi arányok. Mi lesz az egyedül maradó férfiak vagy nők tömegeivel? Importálunk nekik bevándorló házastársat? Kényszerházasságok? Boldogulni egyedül is lehet, és mindig lesznek büszke szinglik, magánzók, de valószínűleg a többség mégis párkapcsolatban képzelné el a boldogságát. Már ma is nehéz párra találni, hát még mi lenne egykézés esetén a következő nemzedékekkel? Tele lennék kiábrándult, savanyú, kiégett, céltalanul élő emberek tömegeivel, akik fokozódó fogyasztással és élvezethalmozással próbálnák elnyomni boldogtalanságukat (mekkora a szórakoztatóipar ökológiai lábnyoma?), és hát a köz mentálhigiénéje is egyre rosszabb lenne. Idegesebbek, ingerlékenyebbek lennénk, könnyebben felszínre törnének a társadalmi feszültségek.

És végül: mit csinálnánk a kiürülő városokkal, falvakkal? Elképzelem, hogy kiürülnek a lakótelepek, és lebontjuk őket, ami még nem lenne akkora tragédia, de akkor is, megint csak ökológiai lábnyomunkat növesztve kellene átalakítani a hirtelen drasztikus lakosságcsökkenéstől szenvedő városokat, melyekben szellemnegyedek jönnének létre.

Én elhiszem, hogy mindez egy norvég klímatudósnak még mindig elég jó ár a Föld megmentéséért, és hát, ugye, a békákat nem szoktuk megszavaztatni a mocsaruk lecsapolásáról. De azért mégiscsak arról van szó, hogy Randers az alarmista Római Klub tagja, egy tudós a sok közül, s nem feltétlen az ő radikális jóslatai fognak bejönni. Bizonytalan jóslatokra pedig nem alapoznék mindent átható egykézést. Az egykézés következményeként kialakuló letargikus, dekadens közhangulat, a „minden mindegy” hozzáállása pedig valószínűleg a klímaváltozás ellen harcoló mozgalomnak sem lenne jó, hisz az egykézés nem termelné ki a lánglelkű klímahűtőket.”