Az állampolgárok összességét képviselő állam kell, hogy legyen a fő döntéshozó a klímapolitikában.
Azt talán már a legelvakultabb chemtrail-hívő sem tagadja, hogy lassan, de biztosan megváltozik a bolygó időjárása: a kiegyensúlyozott klimatikus viszonyok helyett szélsőséges ciklusok váltakoznak, és a sarkokon a tavaszi olvadás nem csak egy mítosz lesz, hanem kézzelfogható és megtapasztalható valóság.
Ezt a valóságkezelést pedig hamar kihasították maguknak globalista kezdeményezések, amelyek államhatárokat figyelembe nem véve próbálnak tenni a maguk módján a változás hatásai ellen: ilyen a Greenpeace, a WWF vagy éppen most Greta Thunbergék. Vagy éppen az aktuális műanyagmentes július „arctalan” kitalálói. Hiszen a klíma, a természet nincs figyelemmel az országhatárokra – szokták mondogatni. Vagy újabban, másképpen: egy kerítés sem állítja meg a szélsőséges zivatarfelhőket.
Valóban, a felhőket, a szelet, a tornádót nem állítja meg egy vasrács, egy szögesdrót, egy csak a térképeken látható vonal, avagy felfegyverzett emberek, tankok, helikopterek.
Tehát nem lehet megállítani a rossz klímát a határoknál, mint a migrációt.
Azonban ezt nem jelenti azt, hogy az állam szerepét a klímaváltozás hatásaiban el lehetne felejteni. Nem. A klímaváltozás elleni fellépés elsődlegesen állami szerepvállalással lehetséges csak, ugyanis ha a felhőkre nem is, de az emberekre hatással vannak az országhatárok.
Ezért kell az államnak önmagában meghatároznia azt, hogy milyen módon harcol a klíma változása ellen. Hogyan tudja annak szélsőséges hatásait az állampolgáraira nézve tompítani. Hogyan tudja a megváltozott körülményekre az állampolgárok átállását elősegíteni. Hogyan tudja az állampolgárait új fogyasztási szokásokra rábírni.
Hiszen végső soron az állam kell, hogy gyakorolja egy ország területén a szuverenitást,
nem a határon átnyúló szervezetek, svéd kislányok vagy a legkülönbözőbb agendákat a zöld ügyhöz kötő civilek.
Egy államnak kötelessége biztosítania az állampolgárainak jólétét. És nem fél- vagy negyedmegoldásos „mindenmentes” hónapokkal. Világos és reális klímacélokat kell kitűznie, nem pedig fúziós reaktorokat álmodnia minden utcasarokra, a bolygó magjáig levezető hővezetékeket minden háztartásba. Olyan megvalósítható célokat kell megfogalmaznia, amelyek elsősorban a közvetlen környezetével hozhatók összhangba, nem a világ túlsó felén fekvő óceánok teknőseivel.
Szövetséget lehet kötni nemzetközi szervezetekkel, de ennek a szövetségnek nem lehet az az eredménye, hogy több száz kilométerről hozzák be ezek a szervezetek a szemetet: a bálna akkor is bálna, ha lokális a szemét, nem pedig külföldi. Az üzenet úgy is átmegy, ha nincs mögötte ökológiai lábnyom.
Az államnak élre kell állnia a klímaügyben, szabályozásokkal és ha kell, korlátozásokkal:
Az állampolgárokat képviselő állam lépjen, cselekedjen, tervezzen és szabályozzon: ne az innen-onnan feltűnő homályos szervezetektől és médiaceleb aktivistáktól várjuk a megoldást, hanem az államnak kell az állampolgárokért léteznie – a klímaügyben és minden másban is.
***
A Mandiner klímavitájának cikkeit itt olvashatják:
Uri Dénes Mihály: Konzervativizmus, jobboldaliság és a „zöld” értékek viszonyáról
Kohán Mátyás: Jöjjön a konzervatív válasz a klíma védelmére!
Szilvay Gergely: Nem mondhat le a jobboldal a környezetvédelem ügyéről
Schneller Domonkos: Teremtésvédelem vagy klímahisztéria – egy vita margójára
Pál Gyula: Avokádó-kiáltvány: Európa jövőképes lesz – vagy nem lesz!
Orbán Balázs: Jegyzet a jobboldali zöldpolitikáról
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
„Az ilyen mértékű béremelés mögött nincs fedezet, ezért az szükségszerűen adóemelésekhez vagy megszorításokhoz vezetne” – hangsúlyozta a Számháború című műsorban Szalai Piroska.
A hegeli dialektika szerint minden tézis megszüli az antitézist.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
„Most, hogy már az EU saját pénze forog kockán, a diplomácia is elkezd elmozdulni.”
Az elfogadott hadikölcsönt – amiből hazánk kimaradt – Ukrajna nem fogja tudni visszafizetni – figyelmeztetett a kormányfő
