A győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont igazgatóváltása körül dagad a botrány. Lejáratókampány és sajtóoffenzíva zajlik, sokan sérülnek és sokaknak fájnak a történtek – de kevesen értik, hogyan gondolkozik egy püspök, és mit kell tennie egy katolikus közösségnek ahhoz, hogy érvényesítse az akaratát. A Mandiner győri szerzőjének jelentése a frontvonalak mögül.
„Aki túlélte önnön születését a szemétben, azt nem lehet csak úgy kivontatni a világból.” (Patrick Süskind: A parfüm)
Ezt is megértük, végre valami nem Budapesten történik!
Tűz van az ugaromon, a győri Apor Vimos Katolikus Iskolaközpont igazgatóját a nyári szünet közepén leváltották egy csornai állami iskola igazgatójára, a szokatlan és kissé modortalan döntés mögött pedig a helyzetet igen alaposan körbejáró kollégák ingatlanvitát és papi rivalizálást sejtenek, Veres András megyéspüspök úr pedig főpásztori jószándékot.
Van itt minden, mint a vásárban.
Sok kiváló ügyvédje van az Apornak, az eljárás faramuciságáról sokan sokféle szemszögből értekeztek. Veres püspök atya kritikusainak e tárgyban szinte mindenben igazuk van: Kiss Zoltán igazgató urat vagy nem, vagy legalábbis nem így kellett volna elmozdítani a helyéről, úgy meg pláne nem, hogy a Káptalandombon nagy eséllyel nem az ő személyében, hanem egy azon jócskán túlmutató tulajdoni vagy még inkább engedelmességi kérdésben láttak kivetnivalót.
Most, hogy ezt megállapítottuk, és ebben a tárgyban igazat is adtunk az egyik oldalnak, közelítsük meg a kérdést onnan, ahonnan viszonylag ritkán szokás:
Ha nem, röviden vázolnám a sarzsihoz tartozó munkaköri leírást: a megyéspüspök feladata megszervezni a nagyjából hetven éve változatlan számú római katolikus hívő ellátását alig feleannyi pappal, mint hetven éve.
A püspök atya az az ember, akinek oda kell mennie az ötvenhét éves plébánosához, és a szemébe kell mondania: „főtisztelendő Lajos öcsém, te mostantól a sajópentelei Szent Sebestyén-plébánia kormányzója vagy Vásároskisfalud, Köröspéterd, Dunarepkény, Somkodnagyágyú, Röjtökcsehi és Káptalanújszék oldallagos ellátása mellett, azaz hét misét mondasz majd vasárnaponként, beledöglesz a beteglátogatásba és a gyóntatásba, és esélyed nem lesz valaha leülni elolvasni kétszáz oldal szépirodalmat, vagy tíz percet foglalkozni a saját lelki egészségeddel, mert az egyház bizony Sajópentele kistérség utolsó katolikus nénijéért is lelki felelősséggel tartozik”.
A püspök atya az, aki a magányos, kiégett plébánosának még a nyakába varr három fíliát, mert a szomszéd faluban meghalt/kilépett/lebetegedett a pap, és nem tehet mást. Megszakad a szíve bele, de muszáj.
De a püspök atya az az ember is, akihez befut az összes kellemetlen ügy, és akinek Róma, a sajtó és a világi bíróságok felé rendeznie kell azt is, ha egy pszichológiailag alkalmatlan, becstelen szexuális ragadozó pap bukkan fel az egyházmegyéjében; meg azt is, ha valamilyen homályos politikai motivációból valaki koholt sztorikkal akarja lejáratni a papjait.
mert az arannyal szőtt miseruhák, a barokk kori püspöki paloták, a lila gombos reverenda és a szolgálati Škoda Superb egy kőkemény, harcos életet szolgálnak ki. Ezt a harcot a római katolikus püspök ingoványos politikai és válságos személyügyi helyzetben vívja, és a játék nem babra megy. A felszentelt pap minden elkárhozott lélekért sajátjával felel az ítéletnapon.
A püspöki élet tehát harcos, nehéz élet. El lehet lébecolni, lehet médiapojácaként luxusnihilben végigélni is – de ha becsülettel végzik, a püspöki munka igen kemény munka.
És Veres András püspök úr becsülettel is végzi. A Nyírség legsarkából, az egyházi körökben igencsak rosszul csengő Pócspetriből indult, teológiai doktor lett, majd a Pápai Magyar Intézet rektora, aztán szombathelyi püspök. Ráncba szedte a Mayer Mihály püspök ténykedése után romokban heverő pécsi egyházmegyét, aztán Győrbe jött, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé is választották.
Veres nem konformista, nem egyszerű ember,
Szombathely után hozzánk, Győrbe is elkísérte. De körmeszakadtáig küzd azért, hogy súlyosan paphiányos egyházmegyéjét egyben tartsa, rendet tart a pénzügyek körül, s ahogy teheti, támogatja a megye papjainak, szerzeteseinek kezdeményezéseit. Méltóságára igen érzékeny, nagy tudású, keménykezű, de emberséges főpásztor.
És a munkájához minden kell neki, ami a Győri Egyházmegyében a katolikusoké: pénz, paripa és mindenekelőtt ember.
Az ő szemszögéből tehát egy kicsit más fénytörésben látszik az, ha egy katolikus fenntartású iskola ingatlanvagyona nem az egyházé. A gyakorlati jelentősége ennek nagy eséllyel nulla, mert az Apor nem fog holnap úgy dönteni, hogy átcsoportosul a Hit Gyülekezetéhez – de a gesztusértéke hatalmas, és Veres püspök atyának számítanak a gesztusok.
Ma Magyarországon alapvetően kétféle egyházi iskola létezik: egyházmegyei fenntartású, mint a szóban forgó Apor vagy a veszprémi Padányi (az egyházmegye költségvetésének része, pappal az egyházmegye látja el, igazgatóját a püspök nevezi ki, vagyona az egyházmegyéé); és szerzetesi fenntartású, mint a győri bencés Czuczor vagy a budai ciszterci Szent Imre (az egyházmegyétől anyagilag független, pappal az őt fenntartó szerzetesrend látja el, igazgatóját a rend nevezi ki, vagyona a szerzeteseké).
Az Apor különleges történelméből (Benkovich Ferenc plébános vezetésével a győr-marcalvárosi hívek maguk építették fel) viszont az a faramuci helyzet adódik, hogy
Nem ott van tehát a tulajdonosi jogkör, ahol a fenntartói felelősség – és a Veres Andráshoz hasonló karakterű vezetőket a jogok és felelősségek aszimmetriája rendkívüli módon tudja irritálni. A győri főpásztor sok megyét és sok botrányosan vezetett egyházi intézményt járt meg – azaz bizonyosan van elég tapasztalata abban, hogy milyen tulajdoni viszonyok lehetnek az egyházi intézmények körüli botrányok melegágyai.
Cselekvését, amennyire az ember ebbe katolikus gimnáziumban érettségizett győriként belelát, ez indokolhatta. Aggodalma és jobbító szándéka akkor is tiszteletre méltó, ha egy nagy eséllyel helytelen, feudális jegyeket hordozó döntésre vezette, amely az Aporba életet lehelő katolikus helyi közösség számára minden bizonnyal fájdalmas is.
De mindebből nem az következik, hogy a keménykezű, sokat látott és emberes vezetői feladattal birkózó püspök ellen tüntetéshullámot és sajtónyilvános lejáratókampányt kell szervezni. Ez nem csak azért tévút, mert indokolatlanul elmérgesíti egy pap, egy közösség és egy értük felelős püspök viszonyát, hanem azért is, mert a püspököket nem a magyar választók nevezik ki, hanem a római pápa.
legitimációjuk a teremtő Istentől származik és a Szentatyától, hitelességük pedig köröket ver bármely sajtóorgánuméra.
A püspök nem politikus, a püspököt nem lehet Duna-panorámás budai irodákban köttetett paktumokkal leváltani, és a püspököt bizony következmények nélkül hidegen tudja hagyni egy felbőszült, keserű sajtóoffenzíva. A püspöknek nem kell sem népszerűség, sem szavazatok – a püspök tehát a sajtóra immunis élőlény.
Úgyhogy vele bizony beszélni kell, szemtől szemben, személyesen. Diszkréten, meggyőzően, bizalomgerjesztően, zárt káptalandombi ajtók mögött.
Aki egy harcedzett püspököt a sajtóban tetemre hív, az bizony fejszenyelet vesztett favágó az egyház erdejében. Ne tessék tehát tetemre hívni és páros lábbal beleszállni a méltóságába. Kérni tessék, lobbizni és tárgyalni, és feltételezni a jó szándékot. Egyházmegyéjét szándékosan romboló püspökből ugyanis igen kevés van –
A győr-marcalvárosi katolikusok egy tűz között született közösség, a győri megyéspüspök pedig Magyarország legharcedzettebb főpapjainak egyike. A világból kivontatni egyik sem fogja hagyni magát – ideje tehát, hogy dűlőre jussanak!
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A Notre-Dame új oltára, a miseruhák és a Notre-Dame-mal párhuzamosan felújított berlini Szent Hedvig-katedrális esete az egyházi minimalizmus újabb kudarca. Szilvay Gergely írása.
Az aztékok emberáldozatra épülő vallását a hódító spanyolok és a katolikus egyház a Sátán legintézményesültebb kultuszának tartotta.
Ezt a Kohán Mátyás-írást kötelezővé kell tenni a középiskolákban, mint Kosztolányi Pacsirtáját – remélem, az még kötelező.
Mit jelent a „könnyek adománya”? Miben különbözik a hétköznapi sírástól? Mi haszna van belőle a hívő embernek? Interjúnk Laki Zoltánnal, a Sursum Kiadó vezetőjével.
„Példamutató módon kitűnt a buzgóságával.”
A minden érzékszervre ható élmény egy másik valóságba repíti majd a nézőket.
Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője szerint „ami most történik, az olyan, mintha elkoboznák a nemzeti hatásköröket az európai értékekre való hivatkozással”.
