Félelmetes nemzet

„A rádióban televízióban dolgozó munkatársaknak, ma már nem kell úgynevezett mikrofonengedélyt szerezniük.

Ehhez hajdan vizsgázni kellett, s bemutatni, hogy a jelölt nem az orrában képzi a hangokat, alaposan ismeri a magyar nyelvet, s nem vét hibát. Vagy éppenséggel vét? Hogy is van ez? Csak nem úgy, hogy »Gyors belső védőről van szó«, »Két méter magas kapusról beszélünk«, mondja Szószaporítovics Péter a mikrofonba. Beszél, hadar, ontja a szót, nyilván egyetemi végzettsége is van, vagy legalább a tanárképzőtől kapott papírt, de nem tudja, hogy a magyarban nem kötelező az igei állítmány, mint számos más európai nyelvben, tehát az első mondat maga a jelzős szerkezet: gyors belső védő, vagy két méter magas kapus és semmi beszélünk. Az üres locsogás.

Az ősrégi »jó napot« köszönés helyére benyomult a »szép napot«.

Miért baj ez? Azért, mert a beszélőnek nincs fogalma a jó meg a szép értelméről, e két szó jelentésének mély különbségéről. Ezáltal hallgatói nyelvismeretét is összegányolja. Az előbbi jelző ugyanis tágabb értelmű az utóbbinál. A jó minőséget, mégpedig belső minőséget jelent: jó asszony, jó ember, jó idő. A szép asszony vagy szép ember nem föltétlenül jó: könnyen lehet gonosz, csapodár – tudjuk már a Grimm testvérek Hófehérke meséjéből is, melyben a gyönyörű gonosz mostohának egyszer ezt mondja a csodatükre: »Szép vagy, úrnőm, szebb a Napnál, de Hófehérke szebb náladnál.«

A hiú némber menten elküldte a kislányt az erdőbe az udvari vadásszal, hogy a gyereket ölje meg, szívét pedig vágja ki tette bizonyságául.

A vad viharban is gyönyörködhetünk – különösen, ha biztos fedél alól nézegetjük. A szép küllemű étel lehet ehetetlenül rágós, vagy éppen romlott. Tehát a szép meg a jó nem azonos értelműek, sőt, egymás ellentétei is lehetnek.”