A transzkritikusság ne legyen már probléma

„A helyzet igazából az, hogy a homoszexuálisokból (és az »LMBTQIAXYZ-közösség« egyéb tagjaiból) az ellenzéki politikusok csak szavazókat akarnak gyártani maguknak, de a testtartásuk nem őszinte. Nagy mellénnyel pufogtatják a legközhelyesebb frázisokat a melegjogokat illetően, egyesek kivonulnak a Pride-ra is, de mivel pontosan tisztában vannak azzal, hogy valójában társadalmi kérdésekről van szó, amiket nem lehet (és nem is kell) megváltoztatni, ezért bőven elég a jelenlétük, a szavukat nem kell betartani. Ezért betámadták Ungár kijelentését a transzkritikusságot illetően, mert szerintük ez valójában »transzfóbia«. Ezzel azt a látszatot keltik, hogy ők bizony kiállnak a szivárvány összes színe mellett, rajtuk nem múlik, csak támogassák őket.

A józan ész nevében ne legyen már probléma az, hogy ha valaki transzkritikus. Ez ugyanis azt jelenti, hogy csak férfi és nő van.

Hogy a polkorrektség jegyében milyen új szavakat találunk ki egy magát valamilyennek érző ember identitásának leírására, az igazából lényegtelen, a biológiai tényeken ugyanis nem változtat. Mivel minden egyes ember más, ezért másképpen is van jelen a világban, máshogy éli meg nemiségét, szexualitását és egyáltalán az emberi mivoltát, ezért pont annyi betűt találhatnánk ki az »LMBTQ-spektrumban«, ahány ember él a Földön. Az pedig engedtessék már meg a nagy elfogadásban, hogy egyeseknek hányingere támadhasson az ízléstelenségtől, vagy felháborodhasson, ha valaki olyan, számára fontos értékeket gyaláz, mint például a család intézménye. Mert szerintem egy gyerekét kihordó »férfi«, egy magát kutyának érző »nő« és a nemét naponta váltogató gyerekük életközössége nem nevezhető családnak. A nemiséget tekintve biológiailag pedig csak férfi és nő létezik, ez már egy kisiskolásnak is egyértelmű. A többi pedig csak fikció és kész.”