„Messziről indulunk, persze csak látszólag. Hiszen a londoni Royal Albert Hall itt van a szomszédban, a kertek alján, minden itt van a szomszédban, minden itt gyűlik össze a kertünk alján, az abnormális itt halmozódik a lelkünkben, és lassan félő, hogy az agyunkban ülő kopasz cenzor elmegy nyugdíjba.
Akkor lássuk: »A londoni Royal Albert Hall Hangversenyterem művészeti igazgatója, Lucy Noble szerint a „fehér férfi titánok dominanciája” miatt nem kedvelik a fiatalok a klasszikus zenét. A megoldás a több női és kisebbségi kortárs zeneszerző és kevesebb Mozart, Bach vagy Beethoven. A zenei életben meg kell szüntetni a „patriarchális hegemóniát”«.
Tegyük el ezt a mondatot, gondosan, vigyázva, hogy el ne vesszen. Hogy ha Európa mégis túléli saját elmebetegeit és önfelszámolóit, elő tudjuk venni, és kitehessük majd koncerttermeink falára, lássa majd mindenki, mibe pusztultunk majdnem bele.
»Szép a rút és rút a szép« – vinnyogják a boszorkányok, és Macbeth már nem öl, ugyan, ölni olyan »fehér férfi dominancia«, Macbeth ma elfogad, beereszt, tolerál, és száműzi Mozartot koncerttermeinkből. Macbeth ma több lelket és agyat pusztít el, mint amennyit Hitler és Sztálin valaha képes volt, és közben ünnepeljük a »szabadságot«. Leghangosabban az agyhalottak és lélekamputáltak. A normalitás pedig szűköl félelmében, mert éppen fehér férfinak, nőnek, heterónak, vagyis nácinak bélyegzik.
Mindig ugyanaz a vége. Egy nagy kultúra, egy nagy birodalom előbb elveszíti identitásait, azután elkezd istent játszani, végül eltűnik.
A nyugati világ mára elveszítette vallási identitását, ez befejezett múltidő. Ma odafönt Skandináviában (hol vagytok, vikingek? Hová lettél, Vörös Erik, hol késel Kékfogú Harald?) a »papok« szedegetik le a keresztet a »templomokról«, nehogy megsértsék az orkokat, ma »lelkipásztorok« hirdetik, hogy nincsen Isten. Persze nagy, végső tragédiák idején mindig megcsillan a remény, az égő Notre-Dame lángjainál franciák ezrei rogytak térdre és kulcsolták imára kezüket, franciák, a világ legszekularizáltabb (legistentelenebb) nemzete, hja kérem, zuhanó repülőn fölötte ritka az ateista. De aztán kihunyt az utolsó pernye is, és helyreállt a rend: ma a Notre-Dame közvetlen szomszédságában már az égő Notre-Dame-ot ábrázoló szuveníreket árulnak a junk foodot zabáló elefántlábú turistáknak. (»Jerünk tehát, mit is nézzük tovább, / Hogyan silányul állattá az ember.«)