Meglepett, egyben az intellektuális hanyatlás egyik szimptómájának tekintem (szándékos, visszaélésszerű félreértelmezést, fölényes, kioktató magatartást nem feltételeznék látatlanul), hogy a nyugati zsidóságban uralkodó mentalitással szemben megfogalmazott kritikus írásomat egyszerre sikerült sikerült nem megérteni és beigazolni. A Szombat címlapjára, a Kibic közösségi felületén terjesztett „mémre” tett utalás csak a cikk egyik apropója volt, a szövegben nem az említett orgánumokat minősítettem.
A cikk továbbra is egyetlen gondolat mementója marad, ami röviden úgy foglalható össze, hogy a „téma” (az Endlösung valósága) több évtizedes moralizáló-agitáló súlyozása, a hamis bűntudat-generálás, az emberekre zúdított holokauszt-horror kiégette a befogadókészséget, menthetetlenül „zsidó témává” tette, az ehhez a viszonyuláshoz önmagát elkötelező zsidóságot pedig a „téma rabjává”, egyben bénulttá és ügyetlenné, idegenné Európában. Ezért kell számára külső támasz, védelem és segítség, ami a balliberális politika „megszállásával” meg is érkezik. Ez azt is jelenti, ha a téma egyszer eltűnik (ami be fog következni), anakronisztikussá válik, a zsidóság vele együtt szárad ki, süllyed el, válik meghaladottá, szellemileg üressé. Nem lehet ez az egyetlen kötelék, ami a zsidósághoz fogja az egyén identitását, mert a zsidóság kulturális egység, aminek – természetesen – része a holokauszt is, de tudnunk kell: nem sikerült értéket teremteni a botrányból, nem sarjadt belőle új erkölcsi és civilizációs alap, ezért fenntartásokkal kell közelednünk felé.