Válasz a Szombat „szerkesztőségi” álláspontjára

Meglepett, egyben az intellektuális hanyatlás egyik szimptómájának tekintem (szándékos, visszaélésszerű félreértelmezést, fölényes, kioktató magatartást nem feltételeznék látatlanul), hogy a nyugati zsidóságban uralkodó mentalitással szemben megfogalmazott kritikus írásomat egyszerre sikerült sikerült nem megérteni és beigazolni. A Szombat címlapjára, a Kibic közösségi felületén terjesztett „mémre” tett utalás csak a cikk egyik apropója volt, a szövegben nem az említett orgánumokat minősítettem.

A cikk továbbra is egyetlen gondolat mementója marad, ami röviden úgy foglalható össze, hogy a „téma” (az Endlösung valósága) több évtizedes moralizáló-agitáló súlyozása, a hamis bűntudat-generálás, az emberekre zúdított holokauszt-horror kiégette a befogadókészséget, menthetetlenül „zsidó témává” tette, az ehhez a viszonyuláshoz önmagát elkötelező zsidóságot pedig a „téma rabjává”, egyben bénulttá és ügyetlenné, idegenné Európában. Ezért kell számára külső támasz, védelem és segítség, ami a balliberális politika „megszállásával” meg is érkezik. Ez azt is jelenti, ha a téma egyszer eltűnik (ami be fog következni), anakronisztikussá válik, a zsidóság vele együtt szárad ki, süllyed el, válik meghaladottá, szellemileg üressé. Nem lehet ez az egyetlen kötelék, ami a zsidósághoz fogja az egyén identitását, mert a zsidóság kulturális egység, aminek – természetesen – része a holokauszt is, de tudnunk kell: nem sikerült értéket teremteni a botrányból, nem sarjadt belőle új erkölcsi és civilizációs alap, ezért fenntartásokkal kell közelednünk felé.

Az európai civilizáció megtagadta a megsemmisítő táborok univerzumára és képtelenségére érkezett kevés releváns, valódi választ. Kétségkívül ez okozhatja majd a vesztét is. A zsidóságnak ezért önmagára, saját erőviszonyosságaira, szellemi és intellektuális kapacitásának kihasználására kell koncentrálnia, hogy túlélje ez előttünk álló évszázadot.

Írásom nem célzott támadás egy hetilap szerkesztősége vagy olvasói közösségével szemben, hanem támadás, vádirat egy általános, de rendkívül destruktív magatartásforma ellen, amely számára a népirtás, a gázkamrák, az ebből fakadó áldozati életérzés és pszichózis jelenti az identitásképző alapot. A reakcióban feltűnő volt, hogy ugyan magukra vonatkozóan elutasítják az„általánosítást”, de a jobboldallal szemben önmaguknak mégis megengedik ugyanezt.

Idézet a válaszcikkből:

„Az előítéletes homogenitás-vád, amit megfogalmaz, nem a Szombatról és a zsidókról szól, hanem a jobboldal percepciójáról, amit a zsidókról hordoznak, és azon igényéről, hogy a zsidók, vagy mindenki, egyféleképpen, ideologikusan gondolkodjanak a valóságról, és fogadják el a mai magyar jobboldal narratíváját”.

Nem célom és senkitől nem kaptam, nem is kaphatnék felhatalmazást arra, hogy elfogadtassam a zsidósággal a „jobboldal narratíváját” (bármit is jelentsen ez, mert egyáltalán nem létezik ilyen „központi ideológia”). De annyit elárulhatok, ha a jobboldal ejtené rabul a zsidóság lényegét és fosztaná meg önmagától, akkor írásomat úgy, annak ellenében intonálnám.

Olvasói lojalitásomra számíthatnak a jövőben is.

Szerencsés D. Márton 
2019. április 7.