Egyszerű magyarázat

„Valamit valamiért, gondolhatnánk, hiszen az EU a kölcsönösség elvén alapul. Mi pénzt kapunk a felzárkózáshoz, ők hozzáférést a piacainkhoz. A kölcsönösség elvére épült az EU elődje, az Európai Szén- és Acélközösség is, a hatékonyan működő, mindenki számára előnyt nyújtó gazdasági együttműködés pedig értelemszerűen kibővült, ahogyan az alapokat lefektető római szerződést is számtalan alkalommal módosították, az adott kor igényeinek megfelelően.

Hogy eddigi, tizenöt éve tartó tagságunk inkább előnyös, mintsem hátrányos volt, abban talán a magyarok többsége egyetért, hiszen a felmérések is ezt támasztják alá. A fejlődés észlelhető, fellendült a kereskedelem, javult az életszínvonal, ebben pedig az uniós támogatások is kétségtelenül szerepet játszottak. Hogy a kölcsönösség elve maradéktalanul érvényesült-e, egyenes arányban álltak-e például az EU-ból érkező pénzek a multinacionális vállalatok által megtermelt profittal, a kivándorolt szakemberek által hátrahagyott űrrel, arról lehet vitatkozni.

Egyvalamit azonban biztosan nem sikerült elérnie az Európai Unió­nak: a belső határok lebontása és az egyre szorosabb integráció ellenére a nyugat- és kelet-európai kultúrák között meghúzódó éles törésvonalak tizenöt év elteltével is fennmaradtak, amit mi sem bizonyít jobban, mint Frans Timmermans, az Európai Bizottság holland alelnökének a kelet-európai népeket végtelenül lenéző szavai: »El kell magyarázni, hogy nem lesz többé nyitott határ Ausztria vagy Németország felé, ha csökönyös magatartásuk kárt okoz az egész schengeni övezetnek. (…) Közép-Európában enyhén a pozitív irányba fejlődik a gondolkodás a migrációról és a szolidaritásról, Magyarországon nem, de Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is látok némi javulást.«”