Elnökválasztások: az üresség elsöprő diadala

„Lecsengett az elnökválasztás első köre, befutottak az eredmények, mindenki vadul elemez. Zuzana Čaputová megsemmisítette az ellenfeleit, Bugár Béla megsemmisítette saját magát, az eredménynek mégsem tudok felhőtlenül örülni.*

Félreértés ne essék, Čaputová egyértelműen a legalkalmasabb jelölt az ország vezetésére, különösen Maroš Šefčovičhoz és Štefan Harabinhoz (horribile dictu Marian Kotlebához) képest. Ugyanakkor, ha belegondolunk, pontosan azzal sikerült megnyernie a választásokat, hogy ő nem Šefčovič, Harabin, vagy Kotleba. Az illedelmességen kívül Zuzana Čaputovának ebben a pillanatban nincs ideológiája – pontosan az, amit mindenki gondolni szeretne róla, egyszerre minden és semmi, vagy ha úgy tetszik, a remény újkori megtestesítője.

Tekintve, hogy az államfő elvben minden állampolgár érdekeit képviseli, nincs ezzel különösebb gond. Hasonló módszerekkel győzött öt éve Andrej Kiska is, a recept nem különösebben szokatlan sem Szlovákiában, sem külföldön. Ennek ellenére sokatmondó belegondolni, hogy Čaputová négy hónapja gyakorlatilag nem létezett, azóta pedig egy tökéletes, eladható politikai termékké vált, akivel az ország aktív választópolgárainak negyven százaléka azonosul. Tönkreverte az összes ellenfelét az illedelmes uniós bürokratától kezdve a szélsőségesekig, pedig eléggé széleskörű a felhozatal. Tette mindezt úgy, hogy nem egy széleskörű pártpolitikai összefogás állt mögötte, hanem egy kis, a kezdetekkor marginális csoportosulás és egy professzionális szakmai stáb. Adott volt az arca, a patikamérlegen adagolt társadalmi üzenetek, a rejtett és nyílt támogatók egyre bővülő köre, ez a csomag pedig a jelenlegi szlovákiai politikai közegben negyven százalékot ér. Mi árulkodik jobban a látszólagos sokszínűség mögött megbúvó ürességről, ha nem ez?”