Bolondok hajója

„Miközben igen gyakran jön szóba az EU néhány keleti államának tisztán taktikai – és ilyenként viszonzott – szövetségkeresése Izraellel, alig vagy sehogy sem jön szóba a nyugati térfél – egyáltalán nem taktikai, hanem elvinek tűnő – ellenségessége a zsidó állammal.

Irán támogatása Amerikával (és Izraellel) szemben, a ragaszkodás olyan képtelenségekhez, mint pl. hogy a Hezbollahnak van egy politikai szárnya, ami nem terrorista, az UNESCO-ban történő rendszeres megszavazása mindannak, ami a zsidóság és a kereszténység történeti helyszíneit, és implicite szereplőit is, palesztin-iszlám szent helyeknek minősíti, nyilvánvalóvá teszik, hogy a Bolondok hajójának európai kabinjait politikailag nem tévesen vélekedők, hanem ellenség lakja.

Már persze ha egyedi tények sokasága megenged némi általánosítást.

És nagyjából egy egész évtizede szembeötlő, hogy az amerikai Demokrata Párt hangadó elemei is rátérőben vannak a brit Labour útjára. Miután a legutóbbi kongresszusi választáskor több fiatal és igen népszerű muszlim, illetve magát szocialistának hirdető képviselő is tagja lett a képviselőháznak, ismeretes módon Nancy Pelosi közülük választotta ki Ilhan Omar, szomáliai muszlim politikusnőt, hogy képviselje pártját a befolyásos Külügyi Bizottságban.

A képviselő sorozatos megnyilvánulásaival világít rá az antiszemitizmus és az ún. Izrael-kritika közti határok alig- vagy egyáltalán nem létezésére (ugyanez jellemzi amúgy palesztin származású társát, Rashida Tlaibot is).

Mindketten az Amerika és Izrael közti külpolitikai viszonyt teszik kritikájuk tárgyává, amit természetesen nyomban követ a kritikára válaszolók (valamiért többnyire zsidók) elfogultságára, esetenként kettős lojalitására, magyarul az Amerikát érő nyomasztó zsidó befolyásra történő hivatkozás. S végül a mindent vivő kártya felmutatása: az őket bírálóknak az ő muszlim voltukkal van bajuk.”