„Ha Brüsszelben jár az ember és belép az Európai Parlamentbe, olyan érzése lehet, mintha egy űrkocsmába keveredett volna. Sok fura szerzet, akik mind Európa nevében beszélnek, szövetségek szerveződnek, néha hátba szúrják egymást, ha nem jöttek be a számításaik. Az elővigyázatosság tehát nem árt, mert nem minden az, aminek látszik. Aki tisztán játszik, veszíthet, a sok fura alakot viszont nem kell félteni, ha körmönfontságról van szó. Nem árt ezzel tisztában lenni, amikor minket oktatnak ki például a kommunisták.
Míg a takarítónőnek kinéző, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség francia színeiben politizáló Eva Joly vagy a hajléktalan ábrázattal, Orbán iránti gyűlöletéről megrögzötten prédikáló, balos északír képviselő, Luke Ming Flanagan csak felháborodást kelthetnek megjelenésükkel (és szélsőséges kijelentéseivel), vannak náluk sokkal rosszabbak.
A kommunistákat és az antiszemitákat ugyanis valamiért megtűrik Brüsszelben. Marie-Christine Vergiat az Egységes Európai Baloldal képviselője. Ő az a francia kommunista, aki utálja a franciákat, mert a nemzetköziségben hisz. Ő a kommunizmus felé elkötelezett, ez felülír benne minden kötődést nemzete iránt. Keményvonalas kommunistához híven a nemzeteket szolidaritásra akarja kényszeríteni a bevándorlók iránt is. A probléma az, hogy valódi szolidaritásra senkit nem lehet kényszeríteni, az elfogadás és segítés belülről fakadó motivációk, az pedig rossz irányba vezet, ha mindez felülírja a nemzettudatot. Persze a kommunistáktól az ilyen szankcionáló működést jól ismerjük, ne is várjunk mást.”