Az oktatási apokalipszis káros hazugságáról

Az MTA tudományos főmunkatársa, a szakterületén elvitathatatlan érdemekkel bíró Gyarmathy Éva dühös kirohanást intézett az oktatásirányítás ellen. Látképe lesújtó, ez azonban nem csak az általa vizionált válságra igaz, hanem a cikk stílusára, sematizáló nézőpontjára is. A konkrétumokat nélkülöző ámokfutás ugyanis méltatlan a szerzőhöz, és hatása rendkívül ártalmas a nyilvános disputákra:

Miért kellett az új reformkor?

Szakmailag kevéssé vitatható, hogy 2010 után az örökölt állapotokat tekintve az oktatáshoz mindenképp szükséges volt szerkezeti szinten is hozzányúlni. Az ágazati reformot olyan szimptómák sürgették, mint az iskolák (önkormányzatok) felelőtlen gazdálkodása, a valós teljesítményértékelési rendszer nélkül a pedagógusok belemerevedése évtizedes gyakorlatokba, a kirívóan alacsony bérviszonyok, a bepókhálósodott NAT vagy épp a széttagolt és minőségileg is hullámzó tankönyvpiac.

E válságtünetek ismertek voltak 2010 előtt is, csak senki sem mert érdemben is foglalkozni az ágazat átalakításával. Ebben közrejátszott a téma társadalmi érzékenysége (a közoktatásban több mint másfél millióan tanulnak), a bérreformhoz szükséges költségvetési pluszforrások és persze a változtatásokhoz szükséges időtávlat hiánya.

rendelkezésre álltak az anyagiak is, illetve úgy tűnt, hogy a kétharmados győzelem hosszú távon is lehetőséget kínál a változtatásokra.

2012-ben aztán megalakult a KLIK, másfél évvel később elindult az életpályamodell, megkezdődött a tankönyvpiac átformálása is. Hat-hét év távolságból pedig már kitapinthatóak a tendenciák, vannak konkrét eredmények és persze kudarcok is. Érdemes most, a harmadik kormányzati ciklus első fázisában végigtekinteni a reform különböző részterületein, lajstromba venni, hogy mi sikerült eddig, és hol vannak még komoly kihívások.

Bizonyítványosztás az oktatáspolitikának

A gyakran nagyvonalúan költekező önkormányzatok után a KLIK megalakulásával kiszámíthatóvá és stabillá vált az iskolák gazdálkodása. Ez nehéz szülés volt, az első időszakot a fejetlenség jellemezte (vécépapír-gate), azonban mára konszolidálódott az iskolák gazdasági működése.

Számos épületfelújítás történt, az oktatási környezet modernizációja kiterjedt a korszerű, IKT-s eszközök bevezetésére is. Ahol inkább kritika érheti az KLIK működését, az az iskolavezetői kinevezések gyakorlata, ami nagyon sokszor életidegen, a tantestület, illetve a szülői közösség véleményét átlépő, önkényes döntéseket jelent. Ilyenre minden korábbi rendszerben volt példa, a fenntartó politikai alapon sokszor torpedózta meg a kinevezéseket, viszont

Fontos lépés volt Csépe Valéria vezetésével a NAT újragondolása, amelyet bár még mindig nem fogadtak el, de alapjaiban progresszív és innovatív tervezetnek tekinthető.

Bevezeti az iskolai előkészítő évet, javasolja a szöveges értékelést harmadik osztályig, gyakorlatiassá teszi a kémiaoktatást, átlép a kizárólag kronologikus történelemtanításon, támogatja a multidiszciplináris és projektalapú tanulást, illetve kiemelten kezeli az bullying/mobbing jelenségét is. Természetesen kérdés, hogy az első koncepció átdolgozása után mit fognak ténylegesen bevezetni a 2019 szeptemberi céldátummal, de biztató az eddigi irányvonal.

A Hoffmann Rózsa-féle oktatási kormányzat két emlékezetes tantárgyi újítása volt a mindennapos testnevelés, illetve a kötelező hit- és erkölcstanóra bevezetése, mindkettőt megtartaná az új NAT is. Tény, hogy a hazánkban ijesztő mértéket öltő elhízásra, az egészségtelen, mozgás nélküli életmódra preventív választ adhat a mindennapos mozgás, azonban

A folyosón gimnasztikáztatott, lépcsőn futtatott diákok ezzel minden bizonnyal egyetértenek, de az is tény, hogy számos sportuszodát, tornatermet, sportpályát újított fel vagy építtetett a kormány az elmúlt években.

A hit- és erkölcstan oktatásának szükségességét is nehéz vitatni, amennyiben az a diákok morális világképének, érzelmi intelligenciájának fejlesztését célozzák, a probléma itt inkább az, hogy előre nem látható hatásként a plébániai hitoktatás üresedik ki sok esetben azzal, hogy az iskola átveszi szerepét.

Az életpályamodell bevezetésével tényleges minősítési rendszer jött létre, amelyet bár lehet javítani, pontosítani, azonban lehetőséget kínál a pedagógusoknak a szakmai és anyagi előrelépésre.

Egyrészt végre látótávolságba hozta a tanári béreket a diplomás átlagfizetésekhez képest, másrészt a minősítések rendszerével szakmai ellenőrző és motiváló erőt épített a pedagógusok munkájába. Az életpályamodell lényegét és hitelességét azonban a visszaállított anyagi megbecsülés jelenti, és sajnos épp ez szenved most csorbát azáltal, hogy a korábban ígértekhez képest nem a minimálbérhez kötik a bérkategóriákat.

Ami 2014-ben egy majdnem tisztesnek nevezhető fizetést jelentett, az a gazdasági erősödés és az emelkedő minimálbér mellett 2019-re megint kritikusan kevésnek bizonyul. Ezen érdemes és szükséges mielőbb változtatni, így talán elkerülhető lenne, hogy a tanárképzés iránt megnövekedett érdeklődés tömeges pályaelhagyásokat eredményezzen az első öt évben.

Meg kell említeni, hogy

sokkal több időt töltenek a pedagógusok aktatologatással, mint korábban. Az elektronikus napló kötelező bevezetése ugyanakkor nagy segítséget jelent, már amennyiben a Kréta-rendszert sikerül tartósan hiba nélkül működtetni. Az adminisztrációban, illetve a tanórák technikai előkészítésében, de akár az osztályfőnöki munka megkönnyítésében sokat segítenek a pedagógiai asszisztensek. Ők egy OKJ-s képzéssel már munkába állhatnak, szerepük pedig elhanyagolhatatlan, de jobb fizetési ösztönzőkkel még több iskolában lehetnének jelen.

Előremutató, hogy a NAT kiemelten foglalkozik az iskolai bántalmazások témakörével, ebben viszont nagyon sokat tudnak segíteni az iskolapszichológusok. Az ő anyagi megbecsültségük munkájuk súlyához és mértékéhez mérten (több iskolában látnak el szolgálatot, foglalkoznak tanárokkal, diákokkal és gyakran a diákok szüleivel is) ugyanakkor még mindig kritikusan alacsony. Az ő munkájukat is érdemes lenne bérszínvonal-emelkedéssel motiválni, amelynek ugyanígy vonatkoznia kell a logopédusokra, illetve a fejlesztő- és gyógypedagógusokra is.

Pozitívum továbbá, hogy kiemelt figyelem jut az utóbbi években a módszertani ötletek, szakmai innovációk összegyűjtésére és megosztására: ezt mutatják az Új Nemzedék Központ színvonalas, pedagógusoknak ingyenes konferenciái, a Matehetsz program vagy a Nemzeti Tehetségfejlesztő Tanács működése. Emellett számos olyan egyéni kezdeményezés létezik, amely a jó gyakorlatokra, IKT-s módszertanra fókuszál, több példaértékűen dolgozó élménypedagógust mi is bemutattunk interjúsorozatunkban.

Mindezek figyelembevételével, az összképet tekintve mindenképp pozitív tendenciák rajzolódnak ki az oktatási reformról, azonban az is látható, hogy van mit finomhangolni még a rendszeren.

így az ágazati béremelés, a tanári fizetések minimálbérhez kötése elodázhatatlan. Egy azonban biztos, a Gyarmathy-féle indulatvezérlet nekrológok csupán a hangulatkeltésre jók, és a valós, építő kritikát lehetetlenítik el egy olyan környezetben, ahol megvan a lehetőség és a szándék is az oktatás fejlesztésére.

***

A szerző 7 évig dolgozott középiskolai tanárként, jelenleg a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjának szakmai vezetője.