Mindenki elengedte a CEU-t

Olvasom az Euronews Michael Ignatieff CEU-rektorral készített interjújában, hogy a rektor egyfelől nem nagyon reménykedik abban, hogy az USA komolyabban reagálna az eseményekre, másfelől az EU-ban és az EPP-ben már nagyobb a bizodalma.

Tekintet nélkül most arra, hogy kinek mi a véleménye a CEU kérdéséről, teljesen nyilvánvaló, hogy az Ignatieff által emlegetett egyik felet sem érdekli túlzottan, hogy mi lesz a CEU további sorsa, már csak azért sem, mert Bécsben koszttal és kvártéllyal várják őket 99 évre.

David Cornstein tökéletes diplomáciai semmitmondással reagált az Ausztriába költözésre illetően, és szavai csak megerősítették azt a tényt, hogy

Jól rímeltek friss szavai az októberben, a CEU-n tartott előadásának szövegére, ahol egyenesen az oroszlán barlangjában mondta, hogy az USA felől érkező gesztusokat szeretnék visszakapni, ami lehet nyugvópontra jutás az egyetemmel, vagy (és itt képzeletben mindenki próbálja meg súlyozni a felvetéseket) egy amerikai-magyar hadiipari megállapodás.

Az USA amúgy sem szereti, ha szövetségesei mástól vásárolnak fegyvereket – és ez az irány Trump érkeztével sokkal hangsúlyosabb lett –, már az első Orbán-kormány idején is latba vetették minden lobbierejüket, hogy a Lockheed járjon jól Magyarország beruházásai nyomán, de akkor ez két államtitkár lemondásával járt, ráadásul az üzletből sem lett semmi és érkeztek a Gripenek.

Ráadásul arról is lehetett hallani, hogy Erdogan látogatása kapcsán szintén szóba kerültek haditechnikai kérdések – a törökök egyre több fegyvert gyártanak, egyre jobb minőségben –, így mindezek fényében már valóban a helyére tehetjük, hogy amikor szimbolikusan az amerikai diplomácia kiteszi egy asztalra a CEU és a fegyverek kérdését, akkor melyik felé kacsintgatnak alig feltűnően.

Ami az EPP-t illeti, az elmúlt hetek másról sem szóltak, csak a fegyverszünet minél hangosabb deklarálásáról. Heteken belül belépünk a választási kampányba, a Néppártnak pedig szüksége van a Fidesz-KDNP által hozott 12-14 mandátumra. Úgyhogy várhatunk pár óvatos tweetet Webertől, de ez lehet a maximum, amit bedob a versenybe az EPP.

Jó kérdés, hogy a CEU ezekben a napokban bejelentett költözése, tehát a helyzet szerintük való fenntarthatatlansága a kormány újabb éleslátására utal vagy csak szerencsés véletlen – én hajlok az előbbire, mert szerencséje is annak van, aki tesz érte. De Ignatieff egyre lemondóbb nyilatkozataiból is látszik, hogy a szívük mélyén ők is tisztában vannak a nyilvánvalóval: szemöldökráncoláson túl senkit sem érdekel a nemzetközi politika döntéshozói közül a CEU sorsa,

Úgyhogy lehetnek utolsó figyelmeztetések, gyertyagyújtások és Fekete-Győr-féle üvöltések, de a semmibe sem kerülő lájkokon és a tonnaszámra szórt szomorú emojikon kívül hatásuk nem lesz.