„Kutatási tevékenysége nemcsak a szakemberek részéről váltott ki meghökkenéssel vagy épp értetlenséggel párosult érdeklődést, saját környezetében egyszerre kívülálló, mégis megbecsült személy.
A köztudatban ilyen módon kialakult mesebeli alakját a díjat átadó Négyesi Lajos a Szabad Föld egy korábbi cikke mentén (1978/11) idézte fel: »A mohácsi sík szegélyére pöttyintett falvakban beszélnek egy apró termetű, szíjas emberről, aki harminc esztendeje járja a határt. Télen-nyáron födetlen fővel látják - azt mondogatják róla az öregasszonyok, hogy visszajáró lélek. Sokan a fejüket csóválják, vagy legyintenek: Szulejmán szultán aranyos hintaját kutatja ez is, mint a régi kincskeresők, akik a gazdagságot remélték a csatatértől...S micsoda helyeken bukkan fel a kicsiny, sörtebajszos, tarfejű ember! Ázott kukoricaföldeken verekszi át magát, szittyós ingoványos réteken tapogatja a járást, és poros dűlőutakon gyalogol napjában húsz-huszonöt kilométert is. (...) Kölkeden állítólag azt jósolták róla, hogy egyszer majd beszakad alatta a föld, s elnyeli örökre, mint a régi vitézeket, akikről senki sem tud.«