Miért téves út az emberi jogi liberalizmus?

„Az emberi jogok fokozatos elburjánzását élvezhetjük a II. világháború lezárulása óta. A jogok és a rájuk épülő jogosultságok (entitlements) többedik generációja vált részévé a nyugati világ progresszivista felfogásának, aminek alapja az emberek morális egyenlősége és ezzel (nem szándékolt) összefüggésben az értékrendek és kultúrák relativista megítélése. De ezek a jogok jórészt üresek. (...)

Míg régen – hogy egy kézzelfogható példával éljek – a családok stabilitását a szülők és a gyerekek eltérő kötelességei jelentették és a gyerekek vagy a házastársak e kötelességek teljesítésétől várhatták a saját »jogaik« érvényesülését, ma a női, gyerek- vagy épp az emberi jogok és jogosultságok közvetlenül hatnak és ássák alá a családok funkcionalitását. A konkrét helyzetben a nagyobb részt hagyományosan, kisebb részt esetszerűen elvárt »hivatali« kötelességek és felelősség helyett, ami a családfőséggel járt, ma a női és gyerekjogok védik az apáktól a családtagokat, az utóbbi kötelességeinek és felelősségének cinikus »meghaladása« mellett. Tehát amíg régen a társadalom tagjai a természeti törvényen, a szokásokon és az írott jogon keresztül reflektáltak a bizonyos élethelyzetekben, funkciókban, pozíciókban rájuk háruló kötelességekre és ezzel biztosították a helyzetben résztvevő többi ember (polgár) »jogainak« érvényesülését, addig a mai agonisztikus korban – a mi érvelésünk szempontjából nézve – generális emberjogi klauzúrák érvényesítését várja el a progresszivista gondolkodás logikája minden ugyanilyen élethelyzetben. Mondanom sem kell, ennek az az ára, hogy a puszta morális egyenlőségen alapuló generalizáló jogiasság gyarmatosít minden valaha működött más logikát és nem hagy semmi mást a színen, mint az agónia dinamikáját.

A hierarchikus (pontosabban, a tágan »hivatásrendi«, kötelességekből eredő) viszonyok felváltása az egyenlőségen alapuló agóniával (a családokban, az iskolákban, a tudományban, a politikában, az erkölcsi világban) az egyének és az állam közötti intézmények átfogó hanyatlását, az értelmes emberi élet lehetőségeinek beszűkülését eredményezi. Az emberi jogi liberalizmus tehát semmivel sem visz közelebb a megelégedett élethez és a plusz szabadság (ti. beavatkozástól való mentesség), amit kikényszerít, nem hoz magával nagyobb boldogságot, ellenkezőleg.”