Miért vív önmagával kultúrharcot Orbán?

„Dicséretes dolog, hogy – állítólag – elkezdődött a rendszerváltás a kultúra terén is. Mindössze csupán 30 évet késett. A legnagyobb talány, hogy miért egy olyan kormány hirdeti meg, ami harmadik ciklus óta döntési pozícióban van, azaz már régen tehetett volna valamit ez ügyben. (...)

Ha Acél elvtársék megtehették, hogy félre állítsák szinte a teljes jobboldalt a kultúrából, Orbánék miért nem teszik? Nyilván nem könnyű saját anyagi támogatóik ellen fellépni, bár azok is mindent megtesznek, hogy feledtessék komcsi múltjukat – másrészt, félnek a következményektől, harmadrészt nem ér az egész annyit. Sokkal több haszonnal kecsegtet közvetlen anyagi érdekeltségek megszerzése, aminek jóval rövidebb a megtérülési ideje és nem vonják fejükre a nemzetközi politika bosszúját, sajtólejáratás képében.

De akkor most miért bontakozott ki a kultúrharc? Valószínűleg most érkezett oda a kétharmad, hogy elege lett abból a mocsok tsunamiból, ami elárasztja a művészeti életet. Másrészt, talán ebből is ki akarják venni a részüket. Az a kommunikációs fertő, amiben élünk megkeseríti a mindennapokat. A rendszerváltás óta nem volt ilyen konjunktúra Magyarországon, mint jelenleg, mégis a közéleti kisebbség úgy adja elő, mintha ennél mélyebb és tüzesebb pokol sosem ereszkedett volna hazánkra. A baloldaliak nácizmust, mindent elborító korrupciót és mélyszegénységet vizionálnak. Amikor a másik oldal semmire sem ment a gazdasággal, mindent elloptak – semmilyen fejlesztés nem ment végbe – és az emberek közé lövettek, akkor lubickoltak a legnagyobb szabadságban.  

Nincsenek tehetségek a jobb oldalon? Fenét. Egyrészt, mára átalakult a kultúra fogyasztás szokása. Az emberek nem minőségi kultúrcikkeket keresnek, hanem népszerűeket. Ami bekerül a mainstreembe azt veszik, olvassák, nézik. Ami nem, azt nem. Márpedig a sajtó és a népszerűsítő hálózatok – a véleményhatalom – irtó gyenge a jobb vagy nemzeti oldalon. Ennek egyik oka, hogy az ötvenes években az egyén életébe kerülhetett, ha más álláspontra helyezkedett, mint a diktatúra. Kialakult a hallgatás intézménye, ami a mai napig működik a szemkilövetőkkel szemben álló oldalon. A többi vetület sokáig taglalható lenne, egy újabb cikkben, de olyan szerteágazó, hogy nem kezdek bele.”