Russell Kirk 100 – Száz éve született a konzervatív gondolkodó

Mezei Balázs egyetemi tanár, filozófus-szellemtörténész írása (fotók: a szerző képei Kirk otthonáról)

1918. október 19-én született Russell Kirk, az USA egyik legkiemelkedőbb konzervatív gondolkodója, folyóiratalapító, esszéista, történész.

Kirk Skóciában, a St. Andrews egyetemen szerzett doktorátust 1953-ban. Dolgozatának szövegét 1954-ben jelentette meg The Conservative Mind: From Burke to Santayana (A konzervatív gondolat: Burke-től Santayanaig) címmel. Későbbi kiadásaiban a könyvet továbbfejlesztette és történeti határait kitolta saját koráig. Alapítója és főszerkesztője volt a Modern Age c. folyóiratnak, amely az 1960-as évektől kezdve az USA-beli konzervativizmus egyik vezető fóruma lett.

A konzervatív gondolat revelációként hatott az 1950-es évek Amerikájában: egyszerre világossá tette nemcsak az amerikai hagyományos gondolkodás szövetét, hanem mély összefüggését az angol tradíciókkal. Kirk írásainak nagy száma,

az 1960-as évek folyamán. Ennek során a Michigan-beli Mecosa városkájában felépített otthona zarándokhelyévé vált a II. világháborút követő liberális fejleményektől idegenkedő értelmiségieknek, politikai és kulturális személyiségeknek, útkeresőknek és menekülteknek egyaránt.

Kirk előszeretettel fogadott a házában szovjet uralom elől menekült kelet-európaiakat. Életre szóló barátságot kötött Lukács Jánossal (John Lukacs) és Molnár Tamással (Thomas S. Molnar). Többször vitatkozott Eric Voegelinnel és távolról követte Leo Strauss munkásságát is. 1963-ban protestáns hátterét elhagyva áttért a katolikus hitre, feleségül vette az sziú indián származású Annette Courtemanche-t, akivel négy lánygyermeket neveltek fel. Annette Kirk a mai napig vezeti a közös otthonukban felállított Russell Kirk Center for Cultural Renewal intézményét (lásd képünkön).

Russell Kirk az 1980-as években szoros kapcsolatba került a Szovjetuniót megroppantó Reagan-kormányzat vezető alakjaival, magával az elnökkel is. Szovjetellenességénél csupán a mélykultúra iránt érzett szeretete volt nagyobb, melyet oly szerzőkben látott a legmagasabb szinten kifejeződni, mint a regényíró-gondolkodó George Santayana vagy a költő T. S. Eliot.

Személyisége, életmódja, írásai mély látású, érzékeny szerzőt állítanak elénk, akinek

– annak ellenére, hogy soha nem kereste a politikai reflektorfényt. Munkái a mai napig széles körben hatnak. Magyar nyelven elsősorban róla jelentek meg írások, saját munkáinak kiadása idehaza még várat magára. Születésének 100. évfordulóján az életművéről doktori disszertációt készítő Pogrányi Lovas Miklós kerekasztal-konferenciát szervezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, amelyen oly ismert személyiségek jelentek meg, mint Botos Máté, Egedy Gergely, Hörcher Ferenc, Karácsony András, Kodolányi Gyula, Lánczi András, illetve a jelen sorok szerzője.

Kirk életműve több szempontból értékelhető. Egyrészt az USA-beli politikai fejlemények tükrében úgy tűnik, hogy az 1990-es évek második felében elenyésző konzervatív hatás Donald Trump elnöksége alatt újjáéledt. Az a nemzeti-konzervatív irányzat, amely a Szovjetunió összeomlásához vezetett, érdekes módon elég hamar átadta a helyét egyfajta liberális restaurációnak, amelyet Trump felemelkedése látszik megállítani.

E légkörben Kirk személyiség ismét előtérbe kerül, művei új fénybe kerülnek azáltal, hogy szerepe túlnő a hidegháború kommunista-ellenes időszakán és feltárja történelmi összefüggéseit. Az USA-beli konzervativizmust gyakran éri a vád, hogy szellemileg, kifinomultságban elmarad a liberális kultúrától. Kirk életműve ennek cáfolata. Nemcsak arról van szó, hogy az író-gondolkodó egységes hagyománnyá fonja össze az angol és az amerikai konzervativizmust („Burke-től Santayanáig s tovább”), hanem inkább arról, hogy feltárja e hagyomány hihetetlen gazdagságát, kreativitását, gyümölcsözését. Kirk nem ismerte alaposan a klasszikus német kultúrát, de szépirodalmi műveltsége, keresztény elkötelezettsége, morális alapállása, modernitás-ellenessége világossá teszi ma is:

Ennek jelentősége ma szinte még erőteljesebb, mint halála idején, 1994-ben: a klasszikus liberalizmus ma minden téren groteszk szélsőségbe csapott át, amellyel szemben a hagyomány valóságos gazdagságának feltárása, felmutatása, továbbgondolása elsődleges jelentőségű.

Kirk szoros kapcsolatot ápolt számos magyar származású személlyel. A legközelebb Thomas Molnar állt hozzá, aki rendszeresen publikált folyóirataiban és családilag is összejártak. Barátságuk azonban az 1980-as években megromlott, aminek oka Kirk fokozódó politikai elkötelezettsége lehetett, amivel szemben Molnar a francia ókonzervativizmus politikaellenes irányzatait részesítette előnyben. Kirk is idegenkedett a „liberális internacionalizmustól”, de egyfajta „konzervatív internacionalizmust” szívesen támogatott.

Molnar ezzel szemben a hagyomány nem-politikai erejében bízott, amely egyfajta dacos mentalitáshoz vezetett. Molnar filozófiailag is érzékenyebb volt Kirknél, szívesen vitatkozott ismert szerzőkkel, gondolkodókkal. Ezzel szemben Kirk a szépirodalmi-kulturális felfogásokat részesítette előnyben.

Az amerikai rend gyökerei című könyvében Kirk történelmi víziót vázol az amerikai rend világtörténelmi szerepéről, ennek küldetéséről a rend, a hagyomány, a morál egyetemes helyreállításában. Olyan munka ez, amely talán Cicero Állam című munkájához hasonlítható, amelynek utolsó fejezete filozófiai indoklását tartalmazza a „római rend” történelmi küldetésének. Kirk hitt az „amerikai rend” mindenható erejében, s ez élesen elkülönítette Molnartól vagy akár John Lukacstól is, akik az amerikai történelmet, az USA világpolitikai szerepét sokkal összetettebben, kritikusabban látták.

A konzervatív gondolat megjelenése előtt a hagyomány szinte láthatatlan volt az USA-ban. A könyv egy csapásra láthatóvá tette, szinte megteremtette ez a hagyományt. Ezt a jelenséget Lánczi András „konzervatív paradoxonnak” nevezi: a hagyománygondolatot létre kell hozni, meg kell teremteni – miközben magára a hagyományra hivatkozik.

Hasonlóképpen: a mai európai, ezen belül magyar világban hasonlóképpen létre kell hozni, láthatóvá kell tenni a hagyomány összefüggését, mintegy meg kell teremteni, ha nem is a semmiből, de azon szálak összefogásával, amelyek nyelvünket, gondolkodásunkat, életünket messzemenően meghatározzák – ma és holnap egyaránt.