Aki – mint Lázár – egészségről beszél, ne felejtse el, hogy
a puritanizmus és a hedonizmus egyaránt mértéktelenség két szélsőséges formáját jelenti.
Az egyik mértéktelenül tagadja, a másik mértéktelenül igenli az evilági javak élvezetét. Az arany középutat jelentő mértéktartás nem törvények és rendeletek, nem a társadalommérnöki precizitás nyomán alakul ki az emberekben, hanem a nevelés, a kulturális légkör jegyében. Erről ír Roger Scruton is Iszom, tehát vagyok című művében: a szexualitás, az alkohol és a dohányzás egyaránt olyan gyönyörforrások, amelyeket helyesen csak a megfelelő módon, a megfelelő időben, a megfelelő mértékben, a megfelelő társas viszonyrendszerben élvezhetünk. Nem bármikor, nem bármilyen mértékben, nem bárkivel és nem bárhogyan.
Nem meglepő, hogy Széchenyi István gróf úgy tartotta, a szivarozása alapján lehet megismerni az embert, ahogy az sem, hogy Liszt Ferenc egy levelében kijelentette, hogy nem adja olyan emberhez a lányát, akit előzőleg nem látott dohányozni. Igazuk volt. Nagyon jól tudták, hogy a szenvedélyekhez való viszonyban a puritanizmus és a hedonizmus ostobaságánál mennyivel gazdagabb módon tárulhat fel egy ember személyisége és a pillanat iránti érzékenysége.
Ahogy a dohányzás szélsőséges igenlése, úgy a tagadása is ellentétes ezzel a hagyománnyal és ethosszal. Utóbbi ráadásul az egészség hamis kultuszából fakad, amit a modern világ kicsinyes pedantériája és a véges testi létért remegő materializmusa teremtett meg, a kispolgári attitűdök nyomasztó világuralmának jegyében.
Ez az életmód-diktatúra iktat ki mindent
– talán a sportot kivéve –, ami a közös jelenlét és időtapasztalat megélését szolgálhatná az atomizálódó társadalmakban. Ilyen az a rituális tömjénfüst, ami jelenlétesítő ereje folytán a tér és idő megbomlott egységének helyreállításában összehozza és átszellemíti a kultuszközösség tagjait. Bármit is gondoljunk hasznáról vagy káráról, be kell ismernünk, hogy az emberi élet azon régióihoz tartozik, melyek kontemplatív jellegüknél fogva megőrizhetnék autonómiájukat a haladás totalitárius őrületével szemben.
Azzal a kitétellel, hogy cigarettázni egyébként nem kötelező, Chesterton nyomán legfeljebb tiszteletreméltó tévedésnek nevezném a miniszteri biztos kijelentését. 2020 után születendő gyermekeink kezéből ne az állam csavarja ki a cigarettát, ne az állam szabja meg az életük finom rezdüléseit, hanem az az egyéni felelősségtudat, amiről tudjuk, hogy mindig az állam gondoskodó érintése nyomán satnyul el.