Kelet- és Közép-Európa népei számára a szuverenitás nem engedmény, hanem vívmány.
A közelgő európai parlamenti választások meg fogják mutatni, hogy az európai ember hogyan viszonyul a nemzeti szuverenitáshoz. Valószínű, hogy tavasszal erősödni fognak a jelenlegi uniós establishment alternatívái, s így erőre kaphatnak a nemzeti konzervatív, szuverenista pártok is.
Ezen a ponton máris szembetaláljuk magunkat az unió egyik alapproblémájával.
Kelet- és Közép-Európa országainak a külső befolyások és a függetlenség közötti állandó feszültség jelentette a történelem drámáját, és ez nem csak a 19. és 20. században volt így.
Az első keresztény magyar király a német-római császári családból kapott feleséget, míg a katonailag gyengébb és a birodalomhoz közelebb eső cseheknek nem volt ilyen szerencséje – őket egyszerűen betagozták. Az első keresztény kijevi nagyfejedelem bíborban született hercegnőt kapott Bizáncból, a gyengébb és a birodalom keze ügyébe eső bolgárok kapcsán viszont ez már fel sem merül – ők bizánci uralom alá kerültek.
A dinasztikus politika, az egyházszervezeti önállóság elnyerése, a szentek ereklyéinek tudatos használata, a korona és a szent lándzsa elnyerése mind-mind annak az irányába mutatnak, amit ma szuverenitásnak hívunk. De a megmaradás távolról sem volt magától értetődő.
Róma, Gallia, Germania és Sclavinia hódolata III. Ottó előtt
Miközben a reichenaui kolostorban már egész Európa (Róma, Gallia, Germania és – a Magyarországot is magába foglaló szláv tömb – Sclavinia) császár előtti hódolatát festették az evangélium lapjaira, a Római Birodalom egységének helyreállításával álmodó III. Ottó hozzájárult a lengyelek és a magyarok függetlenségéhez.
Ki érti ezt? Miért alakít ki jó viszonyt a birodalom mind Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemmel, mind Szent Istvánnal? Miért adja át az önállóságot kifejező szent lándzsa egy-egy másolatát a császár, ha az egész keresztény világ vezetője akar lenni?
A kérdések súlyát tovább növeli, hogy II. Szilveszter pápa a mai tudásunk szerint a szent korona elküldéséről is a császárral egyetértésben döntött. Ottó bölcs politikája, amiért kortársai a „világ csodájának” nevezték,
Ez a hozzáállás, amiből ma kicsit több is juthatna az unió mai vezetőinek, már a maga korában is kivételesnek számított, mert főszabály szerint a „Köztes-Európa” történelmét nem egyesek jóindulata, bölcsessége, hanem a keleti és nyugati nagyhatalmak és a velük szemben felmutatott erő formálta. Ez ad választ arra a kérdésre, hogy miért nem tagozódtak be az Ottók birodalmába a lengyelek és a magyarok, mint „Sclavinia”.
A török hódoltság árnyékában Zrínyi éleslátóan fogalmazta meg ezt, amikor leírta: „Az mi régi szent István királyunknak koronája semmi a pallosa nélkül” (Az török áfium ellen való orvosság). Érdemes elgondolkodni ezen a sarkos megfogalmazáson: a korona és mindaz, amit megjelenít Zrínyi szerint „semmi” ha nincs mellette István pallosa. Ez a mondat ma is sokat elárul a nemzeti szuverenitáshoz fűződő viszonyunkról.
Nyugaton nem ilyen értelmezés vált általánossá: a szuverenitásra ott szeretnek úgy utalni, mint elvont „értékre”, melyet egy igazságos világba vetett hit jegyében mindenkinek illik tiszteletben tartani. Ebben az értelemben a szuverenitás a „nemzetek közötti egyenlőség” eszméjével áll szoros kapcsolatban. Az elképzelés gyermeteg bája a kelet-európaiakkal persze nem feledteti, hogy
Kelet- és Közép-Európa népei történelmüknél fogva egy másik, sokkal életközelibb értelmezést tehettek magukévá, miszerint a szuverenitás nem engedmény, hanem vívmány.
A világnak ezen a részén az országok sorozatos felosztása (gondoljunk különösen Lengyelországra és Magyarországra), a katonai fenyegetés állandó jelenléte miatt különös érzékenység alakult ki a szuverenitásra, amit a XIX. századi nemzeti törekvések után a XX. század háborúi, totalitárius rendszerei csak tovább erősítettek, lefagyasztva, maguk alá temetve a nemzetállami fejlődést.
Így jöhetett létre az a visszás helyzet, hogy míg Kelet- és Közép-Európában a szovjet elnyomás megszűntekor szabadság és a szuverenitás jelentése feldúsult az elnyomatás keltette indulatokkal, addig a szabad világban, ahol amerikai fegyverek védelmében alaposan hozzászokhattak a szabadsághoz, az ilyen érzelmek már régen háttérbe szorultak.
ami a kelet-európai történelmi tudatot még ma is áthatja. „Köztes-Európa” ugyanis, amelynek körvonalai már Szent István korában kirajzolódtak, egyszerűen más utat járt be.
Ezt a különbséget Szolzsenyicin fogalmazta meg a legerőteljesebben – szerinte a szabadság és az anyagi jólét meggyengítette a nyugati jellemet, míg a szovjet elnyomás alatt élő kelet-európai népek sajátos, a nyugatinál markánsabb lelki alkatra tettek szert.
Jóleső gondolat ez, még ha nem is kárpótol a kommunizmus borzalmaiért. A jobboldali publicisztika mindenesetre előszeretettel nevezi kivételesnek és a nyugaténál realistábbnak az itteni népek történelmi-politikai látásmódját. Merő önigazolásnak tűnne ez, ha nem gondolná ugyanígy számos nyugat-európai gondolkodó is. Az Európa halálát vizionáló Douglas Murray szerint például az különbözteti meg a kontinens két felét, hogy a nyugatiak elveszítették a történetiség tudatából fakadó „tragikus életérzést” (Spengler egyszerűen „élni akarásnak” nevezné ezt), a keletiek viszont a szovjet elnyomás miatt megőrizték ezt az érzületet. A migráció kapcsán Nagy Felcserélésről beszélő Renaud Camus ugyanígy vélekedik, amikor a kommunista megszállás számlájára írja, hogy a kelet-európai népek zömmel a szuverenista politikát támogatják.
De ne gondoljuk, hogy csak a jobboldal számára kedves megfigyelőknek tűnt fel, hogy Kelet-Európa másként viszonyul a szabadság és szuverenitás kérdéséhez. 2003-ban Tony Blair, az Egyesül Királyság szocialista miniszterelnöke is úgy vélte, az EU keleti bővítése azért fog gyökeres átalakulást eredményezni a kontinens politikai viszonyaiban, mert az itteni emberek emlékei erősek,
Igaza volt, hiszen az Európai Unió jövőjéről szóló vitákban azóta közmondásossá vált a kelet-európaiak dacos ragaszkodása a szabadsághoz és a nemzetállami szuverenitáshoz.
Az ezredforduló naiv liberális utópizmusának légkörében még Soros György is azt hitte, a posztkommunista országok zárt társadalomról nyert friss benyomása és szabadságvágya fogja inspirálni a többi európai népet, melyeknek ilyen tapasztalat híján fogalmuk sem lehet arról, mit is jelent a szabadság.
A nemzeti szuverenitással szemben ellenséges szerző azt már nem vette tekintetbe, hogy a kelet-európai népek történelmének vannak mélyebb rétegei is, és szabadságvágyuk nem az ő elképzeléseinek megvalósulását fogja elősegíteni. Kétségtelen, hogy a szabadság nyugati eszményére fogékony, de annak ellentétét is testközelből megtapasztaló népek más fogalmat alkotnak a szabadságról és a szuverenitásról, mint bárki keleten vagy nyugaton, de ez nem feltétlen csak intenzívebb szabadságélményt, hanem a nyugatitól eltérő szabadság- és szuverenitás-értelmezést is jelenthet.
„Az mi régi szent István királyunknak koronája semmi a pallosa nélkül” – Nürnbergi nyomtatvány Zrínyi Miklósról
Isaiah Berlin kétféle szabadságkoncepciója nyomán megkülönböztethetünk pozitív és negatív szuverenitás-felfogást is.
A negatív pusztán a külső hatalmi önkénytől vagy beavatkozástól való mentességet vonja maga után, a nemzetközi jogalanyisághoz fűzött idealista elképzelésekkel egyetemben, míg a pozitív értelmezés a szuverenitást bizonyos kivívott, elsajátított politikai képességek összességeként írja le. Ez utóbbi értelemben a szuverenitás a versenyképesség gazdasági fogalmának politikai megfelelője.
Zrínyi után szabadon azt mondhatjuk, hogy
És pontosan ezt a problémát veti fel az EP-választás:
Tavasszal mind elmondhatjuk, mit jelent nekünk a szuverenitás.
Ezt a célt szolgálja az USA erőfeszítése a béke érdekében, de nem segíti az az ötlet, hogy az Európában zárolt orosz vagyonokat felhasználják Ukrajna támogatására.
Örökre vállalhatatlanná vált, miközben még nála is mélyebbre süllyedtek azok, akik mindezt látva, viccesnek találták és beszámolóikban ironizáltak a látottakon.
Újabb jelentés minősítette le Magyarországot a jogállamiság terén. A Soroshoz köthető World Justice Project szerint hazánk az Európai Unióban a legrosszabbul teljesít, miközben az Egyesült Államok és Oroszország is súlyos visszaesést mutatott. A módszertant szakértők erősen vitatják.
Egy ócska libernyák s…ggfej megpróbálja provokálni a magyar férfit, de felsül.
Innen érthető meg Hadházy Ákos tavaszi kijelentése is, amelyben úgy fogalmazott, hogy ukrán mintára Majdan-típusú felkelésre van szükség.
Nem az számít, ha valaki felnégyeli az ördögöt, hanem az, hogy nem volt elég éles a bicskája? Horváth K. József írása.
Szentkirályi Alexandra frakcióvezető is reagált Pintér Béla komoly dilemmákat felvető darabjára, melyben egy Schmidt Máriára hasonlító karaktert bottal agyonvernek.
