Nem elég merni – tudni és tenni is kell

„A július 8-i józsefvárosi időközi polgármester-választás eredményei közismertek: a választásra jogosultak 23%-ának részvétele mellett a fideszes alpolgármester a szavazatok 62%-át, a demokratikus ellenzék által támogatott civil jelölt a szavazatok 37%-át kapta. Ez kerekítve 8000 szavazat Fidesz, 5000 szavazat nem-Fidesz, az 58 000 lehetséges szavazatból.

Választási kampány alulnézetből

A demokratikus ellenzék által támogatott civil jelöltként nekem most volt először alkalmam valóban testközelből megismerkedni azzal, hogyan is működik itt és most a demokratikusnak nevezett választási mechanizmus. Nem állítom, hogy rengeteg meglepetés ért volna, de kétségtelenül az eddigi ismereteimhez képest a hangsúlyok máshova helyeződtek. Ennek is köszönhető, hogy ezt az értékelést sem a médiában szokásos politológiai-jellegű elemzéssel kezdem, hanem azzal a hatalomtechnikai gépezettel, melyet volt szerencsém most közelről is látni. (Annyit azért előre bocsájtanék, hogy a megismert üzemszerűen működő hatalomtechnikai gépezet ugyan jelentősen elősegítheti a hatalmon lévők választási győzelmét, azonban a tényleges és végső döntésre, választási eredményre azért természetesen a többi szereplő működése is hatást gyakorol.)

1. A hatalomtechnika üzemszerű működése egy helyi választás esetén

Benyomásom szerint a Fidesz egy jól olajozott, rutinszerű, bármely településen működtethető hatalomtechnikai gépezetet üzemeltetett a józsefvárosi időközi polgármester-választás esetében is. Csak feltételezni tudom, hogy ennek a gépezetnek a fő célja 
(a) az ún. „biztos fidesz-szavazók” tényleges részvételi arányának a maximalizálása és ugyanakkor 
(b) az összes szavazáson résztvevők számának a minimalizálása lehetett.

A hatalomtechnikai gépezet megfelelő üzemeltetéséhez a különböző szintű aktorok – ebben az esetben makro szinten a kormányzat, mezo szinten a település, mikro szinten a helyi közösségek, szomszédságok, hangadók/befolyásolók - összehangolt működésére, átgondolt munkamegosztására és időbeli ütemezésére van szükség.

(a) A gépezet működéséhez elő kell állítani ún. „biztos fidesz-szavazókat”. A mára már „Kubatov-lista” néven elhíresült nyilvántartások (választói listák) rendszere igen fontos szerepet játszik ebben. A makro szint szolgáltatja a legkülönbözőbb ún. Nemzeti Konzultációk válaszadóinak a listáit, a mezo szint a helyi közvélemény-kutatások, ajánlások és támogatói listák információit, a mezo és mikro szint a lekötelezett helyi szerveződések, közösségek (civil szervezetek, társasházak, közmunkások, köztisztviselők és közalkalmazottak stb. stb.) aktivistáinak/szószólóinak stb. a listáit. 
Mikro szinten ezeket a lístákat állandón karban kell tartani, aktualizálni kell. A társasházak, szomszédságok esetében a „ház-felelősök”, „utca-felelősök” időről-időre fölkeresik a listákon szereplőket, kisebb-nagyobb ügyeiket segítik elintézni, közbenjárnak érdekükben, az érintett közalkalmazottak, - tisztviselők, -munkások esetében ez a napi rutin része. A mikro szintű folyamatos karbantartás azonban akkor igazán hatékony, ha a mezo (települési) szint ebben együttműködik: elsősorban támogatásokkal, pályázatokkal, megrendelésekkel, ügyek elintézésével, vagy akár foglalkoztatással, a legkülönbözőbb juttatásokkal és kisebb-nagyobb előnyökkel. Ezek együttműködése teszi oly szilárddá az ún. „biztos fidesz-szavazói” alapbázist. 
A mezo (helyi) és a makro (kormányzati) szint „politizálása” az alapbázis karbantartásának, esetleges bővítésének fontos - mondhatni szükséges, de nem elégséges - kiegészítője. Konkrét esetünkben (a mezo szinten) ilyen volt:

• Helyi szinten: a közhangulatot, közvéleményt leginkább befolyásoló közszolgáltatási feladatok választási perióduson belüli ütemezése (csak példaként):

 Köztisztasági gépek vásárlása közvetlenül a választások előtt
 Közbiztonságot szolgáló akciók (járőrszolgálatok, szomszédsági összekötők) megfelelő időzítése
 Humán szolgáltatások (óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények) támogatásának választásokhoz időzítése
 Társasházi támogatások visszatartása, majd a választások előtti dömping szerű, jól piározott meghírdetése-megítélése-folyósítása

• Helyi szinten: rutinszerű kiegészítésként különböző kitüntetések, elismerések reprezentatív adományozása, civil szervezetek célirányos támogatása stb. stb. és mindezek dömpingszerű reklámozása a helyi sajtó felületein részben a választásokat megelőző hónapokban, részben az ún. kampányidőszakban. 
• Helyi és makro szinten (itt a fővárost is ideszámítva): különböző településfejlesztési tervek, projektek időzítése, piározása (ismét csak példaként):

 Strand a Józsefvárosi pályaudvar területén
 Uszoda az Orczy kertben
 Orczy tér rendbe tétele
 Corvin Áruház burkolat-bontása, Blaha Lujza tér majdani rekonstrukciója
 Városrehabilitációs terv az ún. Csarnok negyedben
 Teleki téri piac többszöri átadása
 Corvin-Szigony projekt folytatása

Már az eddigi, messze nem teljes, csupán példaszerű felsorolásból is látszik, hogy számos dimenzióban és számos szinten kell összehangoltan eszközöket működtetni, hogy maga a hatalomtechnikai gépezet majd meghozza a kívánt eredményt. Ebben az esetben – mint említettem – a kívánt eredmény egyik fontos összetevője, hogy az ún. „biztos fidesz-szavazók” ténylegesen elmenjenek majd szavazni, melynek elengedhetetlen technológiai eszköze a megfelelő szavazói listák folyamatos karbantartása, aktualizálása, lehető bővítése. Szintén csak példaszerűen ilyen technológiai eszközök voltak konkrét józsefvárosi esetünkben:

 (a már említett) korábbi szavazói listák, kapcsolatok fölfrissítése dömpingszerű körtelefonokkal, személyes fölkereséssel („kopogtatással”), a „házbizalmi”, „utcabizalmi” hálózat mozgásba hozásával
 Jelöltajánlások, támogatói aláírások gyűjtése „kopogtatással”, „kitelepülésekkel”
 Gyermekintézményeket igénybe vevő szülők aláírásainak gyűjtése
 Támogatott civil szervezetek támogató aláírásainak gyűjtése
 Támogatott társasházakban élők támogatói aláírásának gyűjtése
(Előzőek inkább választástechnikai, utóbbiak már inkább hatalomtechnikai eszközök.)

Így kerülhetett sor arra, hogy a fidesz jelöltje az ajánlóívek kézhezvételét követő napon már több mint kétezer aláírásról számolhatott be, mely ebben az esetben nem egyszerűen egyfajta eredménymérője a választói listákon addig végzett munkáknak, hanem annak a gépezetnek is az üzembe állítása, melynek a választási kampányidőszakban majd működnie kell. 
A részletekbe a továbbiakban el nem merülve, e hatalomtechnikai gépezetet igazán csúcsra járatni majd a választást megelőző napokban, illetve a választás napján kell: ekkor megtörténik a budapesti (szükség esetén akár vidéki) erők, kapacitások, aktivisták összevonása és együttes erővel, a pártigazgató, a helyi kampányszervezők vezényletével a fizetett pártalkalmazottak, a teljes kiépített helyi hálózat (mikro szintű összekötők), az önkéntes aktivisták, a mozgósításban (természetesen munkaidőn kívül és önkéntesen…) résztvevő polgárőrök és köztisztviselők, közalkalmazottak, az előre leegyeztetett önkéntes vállalkozók/befolyást gyakorlók részben felkeresik az immár frissített listákon szereplő ún. „biztos fidesz-szavazókat”, részben call-centeren keresztül különböző csatornák felhasználásával (telefon, sms, közösségi médiák stb.) folyamatosan, a választás napján akár többször is megismételve, arra ösztönzik a listákon szereplőket, hogy menjenek el szavazni. 
(Itt megint keverednek a választástechnikai és a hatalomtechnikai eszközök, bár mindezek kapacitás- és forrásigénye jobbára csak a hatalomban lévőknek áll rendelkezésre.)
A konkrét józsefvárosi esetben a (csak nagyon elnagyoltan) vázolt, összehangolt üzemszerű működés mintegy 8000 tényleges választót eredményezett.

(b) Ennek a hatalomtechnikai gépezetnek – mint említettem – az általam feltételezett másik fontos célja az összes szavazáson résztvevők számának a minimalizálása lehetett. Nagyjából evidenciának tekintik, hogy egy önkormányzati, ráadásul egy időközi, ráadásul egy tényleges választást alig másfél évvel megelőző, illetve egy országgyűlési választást alig két hónappal követő választáson eleve igen alacsony a részvétel. Ez azonban ne tévesszen meg bennünket annyira, hogy azt gondoljuk, akkor már nincs is e téren semmi teendő. A tapasztalat azt mutatja, hogy az összes szavazáson résztvevők számának a minimalizálása érdekében is több hatalomtechnikai eszköz bevetésre került. Nézzük ezeket is csak példaszerűen:

 a választások időpontjának közeli kitűzése, hogy a szervezetlen és felkészületlen versenytársak felkészüléséhez, a teljes választói sokaság tájékoztatására és mozgósítására a lehető legrövidebb idő álljon csak rendelkezésre 
 a választások pontos idejéről és helyéről (hol is vannak a szavazó körök, hol is lehet szavazni) szóló hivatalos, lakosság közeli tájékoztatók elmaradása
 a választások egyfajta elhallgatása, az információk visszafogása, a választások súlyának lehető maximális csökkentése stb.
 a választók összezavarása különböző kamupártok, kamujelöltek indításával
 és persze ide kell számítanunk azokat a kampány-eszközöket is, melyek a választáson induló esélyesebb ellenzéki jelölt(ek) potenciális szavazóinak az otthonmaradását szolgálják (elbizonytalanítással, rémisztgetéssel, félelemkeltéssel, rémhírek, dezinformációk terjesztésével stb. stb.)

A konkrét józsefvárosi esetben – nem először, bár remélhetően utoljára – annyit sikerült elérni, hogy a választóknak csupán mintegy 1/5-e (13 ezer ember) ment el szavazni július 8-án.

2. A civilek és a demokratikus ellenzéki pártok által támogatott független jelölt kampánya alulnézetből

A jelöltségről, a jelöltről

Mielőtt esetleg ráhúznám a vizes lepedőt arra a politikai kampányra, melynek magam voltam a jelöltje, illendőnek tartom, hogy önmagammal kezdjem. Pontosan kettő hónappal az időközi választások napja előtt vállaltam a jelöltséget. Ekkor két hét választotta el a pártokat attól az időponttól, amikor a hivatalos kampány elindul, elkezdődik az ajánló ívek aláírása – és még nem volt meg a jelölt személye. De nem azért, mert a sok aspiráns közül nem tudtak volna választani, hanem mert egyszerűen nem volt egy olyan személy sem, akit jelölni tudtak volna, aki vállalta volna a jelöltséget. Talán az előzőekben leírtak tükrében még nyilvánvalóbb módon látszik, hogy tehát a teljes felkészületlenség volt a legjellemzőbb erre a helyzetre. De visszatérve: én egy közeli barátommal való beszélgetésből értesültem arról, hogy itt tulajdonképpen a helyi pártok egy helyi civil csoportosulást kértek fel, találjanak polgármester-jelöltet, de ennek a kihívásnak mindaddig a felkért csoportosulás sem tudott megfelelni…

Ebben a szorító helyzetben vállaltam a polgármesteri jelöltséget. Ennek a vállalásnak több oka volt, röviden ezekről:

• Mivel az említett civil csoportosulásban többekkel ismerősi, vagy baráti kapcsolatban voltam különböző korábbi élethelyzetekben, tiszteletemet és bizalmamat bírták, ezért morális kényszert éreztem, hogy ne hagyjam őket a pácban. De ugyanakkor a jövőre nézve is igen negatív kimenetelnek gondoltam, hogy ha a pártok végre (még ha kényszerhelyzetben is, de) megszólították „a civileket”, nevezzenek meg ők jelöltet, s ennek „a civilek” nem tudnak eleget tenni, az ezt az utat a későbbiekben elzárhatja.

• Az áprilisi országgyűlési választások józsefvárosi eredményeinek ismeretében választás-matematikailag megvolt az esélye annak, hogy ezt az időközi választást akár meg is lehet nyerni – s magamat elégségesen fölkészültnek és fölvértezettnek tartottam, hogy egy ilyen esetben a 2019-es önkormányzati választásokig korrekt módon elvezessem a kerület ügyeit.

• De a vállalás része volt az is, hogy úgy gondoltam, egy várhatóan karaktergyilkos kampánynak – szemben esetleg más jelöltekkel - ellent tudok állni, illetve a választás elvesztése esetén nem törne ketté sem jövőbeli potenciális politikai karrierem (mert ilyent nem tervezek), sem egyéb karrierem (mert már ilyent sem tervezek). De az engem támogató szerveződéseket sem érné túl nagy veszteség, ahhoz képest, amilyen helyzetben már úgyis pillanatnyilag leledzenek.

Vagyis játékelméletileg felállítva a képletet: nyerés esetén maximális a társadalmi haszon, vesztés esetén minimális a veszteség.

A „bökkenő” csupán az volt, ahogy egy támogatóm frappánsan megfogalmazta, hogy valószínűleg én nagyon alkalmas polgármestere lennék Józsefvárosnak, azonban messze nem én vagyok a legalkalmasabb jelölt a kampányban. És ezzel többé-kevésbé egyet kell értsek. Márpedig ugye egy megnyert kampány nélkül…
Magáról a jelölt működéséről - ha most nem akarok átváltani valamiféle ál-politológusi értékelésre, maradva a szubjektív benyomásaimnál (de egyes szám harmadik személyben fogalmazva) – slágvortokban a következőket mondhatnám:
Erősségek: 
• Fontos volt, hogy a jelölt képes a legkülönbözőbb kultúrájú és problémájú emberekkel szót érteni
• Fontos volt, hogy a jelölt aktívan részt vett a pultozásban, „kopogtatásban”, folyamatosan kontaktusban volt számos potenciális választóval
• Fontos volt, hogy a jelölt igen kiterjedt és mély terep-tapasztalattal bír, releváns válaszokat tud adni a felvetődő kérdésekre
• Igen fontos volt, hogy a jelölt nem volt kezdő média-szereplő, sőt, számos személyes kapcsolattal rendelkezett a médiákban is
• Nagyon fontos volt, hogy a jelöltnek volt olyan saját (személyes, szakmai) támogató bázisa, mely nagyban hozzájárulhatott a segítő aktivista hálózat spontán megnövekedéséhez, kitartó működéséhez
• Szerintem fontos volt, hogy a jelölt egy olyan hangon tudott megszólalni, egy olyan habitust képviselt, mely esélyt adott arra, hogy nem riasztja el a bizonytalanokat, ugyanakkor vonzó a polgáriasultabb szavazók számára…
• Stb.
Gyengeségek:
• A jelölt a józsefvárosi szavazók többsége számára korábbról ismeretlen személy, helyi, vagy ahhoz kapcsolódó aktivitása nem közismert, semmiképpen nem tartozik a helyi közszereplők közé, 
• A jelölt nem bír semmilyen olyan különösnek mondható specialitással, mely különösen feltűnő jelöltté tehette volna (nő, roma, botrány-figura, rocker…)
• A jelölt ugyan széles kapcsolati hálóval rendelkezett, azonban a speciális helyi kapcsolati hálója a kampány kezdetekor viszonylag korlátozott volt
• A jelölt semmilyen formában nem rendelkezett szónoki képességekkel
• A jelölt alkalmatlan volt bármilyen – sajátjától különböző - betanult szöveg hiteles elmondására
• Sokak szerint gyengeség volt, hogy a jelölt nem eléggé markáns, nem eléggé konfrontatív, nem eléggé lelkesítő az ellenzéki szavazók számára
• Szintén sokak szerint hátránya volt a jelöltnek, hogy kapcsolatba lehetett hozni a korábbi SZDSZ-szel és a hajléktalanokkal (én ezt nem látom hátránynak, de lehet, nem jól látom)

Mindehhez még hozzátenném – bár ez átnyúlik a kampány egészének értékelésébe -, hogy szerencsére a jelölt számos lényeges ponton be tudta tölteni annak az űrnek legalább egy részét (de hangsúlyozottan csak egy részét), mely a támogató szervezetek gyengeségeiből adódott:
• A támogató szervezetek egyike sem rendelkezett programmal, semmilyen programszerű javaslattal nem álltak elő – a jelölt a maga által képviselt programot nyújthatta
• Már említettem, a támogató szervezetek aktivista hálózata olyannyira hiányos volt, hogy ezen a jelölt saját kapcsolati hálója lényegesen javítani tudott
• Számos lényeges kampány-szervezési, -menedzselési és koordinációs feladat elvégzése végül is a jelöltre hárult

Összefoglalva talán úgy értékelhetném, hogy a jelölt alkalmas volt egy korrekt kampány végrehajtására, azonban kevésbé volt alkalmas egy olyan mozgósításra, mely maximalizálhatta volna mind az ellenzéki szavazók, mind az összes szavazók tényeges választási részvételi aktivitását.

A kampányról - néhány kritikai tanulság

Általános

Benyomásom szerint egy ilyen kampány három jól elkülöníthető szinten zajlik
- politikai szint: ahol az üzenetek megfogalmazódnak, a jelölt szerepel a nagy médiákban, a „mit akarunk, mit ígérünk” mondandók megjelennek a sajtóban, a politikai aktorok, vezetők megnyilatkoznak, a social média is részben ide tartozik
- mozgósítási szint: ahol door-to-door kontaktok („kopogtatás”) zajlanak, szórólapok, pultozás, plakátozás, call centerek és adott esetben egyéb technikák működnek (lakossági fórumok, találkozók, kisebb körökkel megbeszélgetések, esetleg megállapodások megkötése stb.)
- informális szint: ahol a pletykák, rémhírek, dezinformációk, kósza ígéretek, a nagy nyilvánosság előtt kevésbé vállalható pozitív-negatív érzelmi és szubjektív információk terjeszthetők (a social média egy része is itt)
Mind a három szint fontos és egyben nélkülözhetetlen is, bizonyos egymásra hatásban is vannak, de egymástól jól elkülönülten is mozognak. Azt mondanám utólag, hogy nagy vonalakban a „politikai szint” jó (közepes?) osztályzatot kaphatna, a „mozgósítási szint” közepes (elégséges?) osztályzatot, az informálist nem tudom megállapítani, talán semmilyent.
A következőkben leírtak előtt még két dolgot megemlítenék:
 a kampányra vonatkozó észrevételeimet és a jövőre vonatkozó tanulságokat ennél részletesebben megosztottam már a józsefvárosi kampány csapattal, illetve
 ezek a tanulságok szerintem akkor is érvényesek lennének, ha ez a csapat futott volna be nyerőként.

A kampánystáb szerkezete, struktúrája

Mint a kampány minden elemére, úgy erre is elmondható, hogy semmilyen elgondolás nem volt a résztvevők részéről, hogy mi is lesz a kampány-csapat struktúrája. Igaz, előzetes példa (gyakorlat/tapasztalat) sem volt arra, hogy egy ennyire széleskörű szervezeti összefogás mentén hogyan is kell/lehet megszervezni egy helyi kampányt. Ennek megszerkesztése, majd menedzselése valóban közelítette a varázslást. Itt most a (fontos) részletekbe nem elmerülve, végül is úgy alakult, hogy a kampány egészének nem lett egy olyan felelős vezetője, aki összefogta volna a résztvevő számos szervezet, illetve a különböző fontos reszort-felelősök munkáját. Ez természetesen rendkívül megnehezítette a munkát, rendkívül sok koordinálatlanságot és ezzel súrlódást, bajt, egyebet okozott. De több kulcspozícióban lévő résztvevőről is a munka során derült ki, hogy alkalmatlan annak elvégzésére, s pótlásra már a szűkös időhatárok miatt a kampány alatt nem volt lehetőség/esély. Vagyis minden, ami felkészületlenség, gyakorlatlanság stb. visszaütött a kampány során.

A kampány szervezettsége

Néhány kiemelkedő emberi/szervezői teljesítményen kívül, elmondható, hogy az üzemszerű, vagy egyáltalán szervezett, fegyelmezett munka nem volt a konkrét kampány erőssége – melyben mindenki önkéntesként, ingyen, szabadideje terhére, lelkesedésből elhivatottságból vett részt. De maguk az alaprutinok is hiányoztak ehhez (a megbeszélések időpontjának, témáinak előzetes kitűzése, a témákban kompetensek meghívása, a megbeszélések szakszerű levezetése, emlékeztető készítése felelősökkel, a vállalt feladatok teljesítése, egyáltalán, bármely elvégzendő feladat jó minőségben történő megcsinálása). Külön defektként említhető a kampány(stábon) belüli kommunikáció kaotikus jellege (konszenzuális platform hiányában a különböző összetételű köremailek, messenger-folyamok, FB posztok és bejegyzések stb. kavalkádja).
Mindez természetesen rontotta a részt vevők munkájának hatékonyságát, célirányosságát, hangulatát, miközben folyamatos túlmunkát is okozott a nem jól megszervezett résztvevők számára.

Anyagi források, forrás-szervezés

Nyilván én teljesen naív vagyok, de most is azt gondolom, hogy egy tisztességes, ámbár nyerő kampány nem a pénz mennyiségén múlik. De azért persze pénz is kell, elengedhetetlen. A józsefvárosi időközi kampánynak a forintosítható része (nyomdák, reklámok, ez-az) összesen mintegy 4-5 millió forintba kerülhetett, s ehhez jön a rengeteg közbeni spontán önkéntes vásárlás, költségfedezés és persze a hihetetlen mennyiségű önkéntes munkaóra. A támogató pártok egy része rászánt annyi forrást a kampányra, melyet egy várhatóan nem-nyerő helyi kampányra rászánhatott, egy részük pedig lényegében forrásokkal sem rendelkezett. A civil támogatók elsősorban rengeteg önkéntes munkával váltották ki forráshiányukat. Internetes civil gyűjtésből is bejött félmillió forint, azonban a potenciális adományozók tágabb köréből meglepően kevés adomány érkezett, mely mindenképpen elgondolkodtató.

Egyéb defektek – nagyon röviden

Nyilván ilyen körülmények között a konkrét kampánymenetbe számos gikszer becsúszhat (esetünkben nem megfelelő szórólap, szavazatvesztést eredményező kiadvány, félreszervezett kampányzáró stb.), ami persze ilyen erőforrás-hiányos helyzetben merő luxus, ennél azonban valószínűleg fontosabb, hogy koncepcionális, kampány-stratégiai hibákat is elkövetett a hírtelen összeverbuválódott csapat.

• Meglátásom szerint nem értette meg a konkrét kampányvezetés, hogy milyen fontosak a kreatív megjelenések, események, rendezvények, melyek többek között felhívhatták volna a politikával kevésbé foglalkozó sokak figyelmét arra, hogy egyáltalán itt egy választás következik, s egyfajta kedvet is csiholhattak volna ahhoz, hogy érdemes egy helyi választáson részt venni, szavazni.
• Magam alapvető szerkezeti-szervezési hibának tartom ma is, hogy az egész kampány nem épült a sajátos városrészi lokalitásokra. Városrészi felelőssel, városrészi csapattal, városrészi szórólapokkal, fogadóórákkal, kontaktokkal stb. Ezt az általam vitt köztéri fogadóórák nem pótolhatták.
• Szintén megemlíthető, hogy egy ilyen kampánynak az ívét, ritmusát is érdemes előre átgondolni és aztán lehetőleg tartani. (Felvezetés-ismertség, pozitív üzenetek-megszólítás, pozitív, vagy negatív, vagy technikai mozgósítás…)

Ezen a néhány kampánytechnikai tanulságon túl, nyilván abból is érdemes tanulni, hogy meglátásom szerint konkrétan Józsefvárosban a „hadra fogható” aktív anti-fidesz szavazók többsége – korosztálytól és a beköltözés idejétől függetlenül – az iskolázottabb, szakképzettebb, polgáriasultabb emberek közül kerül ki, s ezt érdemes megfelelő súllyal figyelembe venni akkor, amikor egy kampány irányának, hangsúlyainak, stílusának és amúgy a jelölteknek a kiválasztásáról van szó. Ugyanakkor a VIII. kerületben szisztematikus munkát kell végezni azokon a területeken, ahol igen szegény emberek laknak, már csak azért is, hogy hülyeségekkel, megfélemlítéssel, sakkban tartással és egyebekkel ne tudják megvásárolni ezeknek az embereknek a szavazatait. Erre jó emberek kellenek, csapat(ok), kontaktok, sok helyi, emberközeli munka – de nem roma maffiafőnökök.

A civilek és a demokratikus ellenzéki pártok által támogatott független jelöltként azzal kellett szembesülnöm, hogy a tavaszi választásokon 10-15%-okat elért pártok kerületi szervezetei jó ha két-három tagot, legfeljebb egy-két tucat aktivistát tudnak csak fölmutatni valójában. Ez azért (választó polgárként is) meglehetősen meglepett. De arra is rámutat, hogy még nagyon gyenge mikro szintű szervezettség esetén is lehet esélye az ellenzéknek arra, hogy viszonylag nagyobb (de persze nem elegendő) támogatottságot érjen el – helyi választás esetén azonban ez így nem működik.
Számomra fontosabb az a tanulság, hogy a politikai elemzők az ellenzék politikájának folyamatos (és többnyire jogos) politikai kritikája közben messze nem fektetnek elégséges hangsúlyt arra, hogy valójában hogyan is működik terepközelben jelenleg „a politika” – ezzel félrevezetve mind a politika iránt érdeklődő közvéleményt, mind magukat a politikai döntéshozókat is. A nagypolitikai gikszereken túl a konkrét választási helyzetekben egy üzemszerűen, olajozottan, professzionálisan működő hatalomtechnikai gépezettel szemben egy bármilyen jó szándékú, de amatőr, nem professzionálisan szervezett csapat, szívós mikro szintű előkészítő munka hiányában nem sok eséllyel veheti fel a versenyt. 
Messze nem elég csak a kampány idején építkezni, kapcsolatokat, kontaktokat, hálózatokat alakítani, elengedhetetlen a szívós alapjárat, melyre aztán a jól ütemezett, turbósított, átgondolt kampány ráépülhet.

Az itt leírtak alapján persze az a kérdés is felvetődhet, hogy ilyen munícióval, ilyen képességekkel, adottságokkal és determinációkkal hogyan lehetett egyáltalán ilyen eredményt elérni?

Budapest, 2018. augusztus-szeptember”