Az illiberális fordulatban az újracsavarozott nacionalizmusnak szükségszerű eleme a moralizáló vallási-kulturális abszolútumként felfogott „keresztény” értékrend, mint civilizációs mátrix felállítása, amely eleve nyugatellenes, eleve iszlámellenes, kulturalizálja a vallást és ezzel az állampolgárságot, biologizálja az ideálisnak tartott nemi szerepeket a társadalomban, és szándékosan elutasítja az egyetemesnek tartott isteni (Ég) és természeti (Föld) törvényeken kívül eső társadalmi, kulturális elgondolást a testről, a lehetséges társadalmi szerepekről, államelméletről és politikai közösségekről.
Ebben a nacionalista valláserkölcsi értelmezési keretben a „végső harc” eljövetele az állandó igazodási pont, ahol mindenki (Ferenc pápát is ideértve) aki nem lokális, “Isten adta egyetemességben” és keretben gondolkodik a menekültekről, vagy felveti és elemzi társadalmi-hatalmi-nyelvi konstrukciók meglétét, az hamis és az az ideálisnak követelt rendet forgatja fel, s mint ilyen, legitim ellenség.
Ebben az általános ideológiai harcban jön kapóra a kormányzatnak látszólag “csak” a társadalmi nemek tudománya elleni harc, és az oktatás szankcionálása.”