A szocialista városkísérletek bukásáról

Van az a jellegzetes várostípus Magyarországon, amely jelenkori mérete értelmezhetetlen, folyamatos kihívásokkal küzd és sziszifuszi munkára kárhoztatott, mert saját problémáiról nem ő tehet, hanem a szocializmus. Az a szocializmus, amely szörnyű tehertételekkel sújtott egy sor várost, abban a korszakban felhizlalva őket, amikor senkit sem érdekelt, hogy rentábilis-e vagy sem az adott iparág fenntartása.

Kis- és középvárosi múlttal, lehetőségekkel és kiépítettséggel bíró településekre húztak rá a későbbiekben fenntarthatatlan vízfejűséget,

Pécs az egyik legtipikusabb példa erre. A város lakossága a második világháborúban a 90 ezres lélekszámot sem érte el, aztán 40 évvel később már nyolcvanezerrel többen lakták, magyarán majdnem megduplázódott a népessége (nyitókép: a pécsi Uránváros). És rögtön látjuk, hogy mennyire nem organikus növekedés volt, ha megvizsgáljuk, hogy a szocialista csecseken csüngő nagyipar bedőlése után mennyien maradtak munka nélkül. A városnak pontosan azért lehetett évszázadokra visszatekintő szénbányász-hagyománya, mert pontosan annyit és úgy termeltek, amit gazdaságosan értékesíteni is lehetett. Mellesleg ezt a lineáris fejlődést is talán örökre bebukta a város a rendszerváltoztatás előtti időszak agyamentségeinek köszönhetően.

Miskolcon pontosan ugyanezek a folyamatok mentek végbe. Ott negyven év alatt 90 ezer plusz lakost tudtak felmutatni, az 1980-as években a város kétharmadának az a nehézipar adott munkát, amely a pécsi bányászathoz hasonló módon jelentett csődöt. Még 2010-ben is 11 százalék felett volt a miskolci munkanélküliség, ami azóta 4 százalék körülire esett vissza, de a társadalmi problémák egy része ettől még megmaradt.

Salgótarján vagy Komló példáját is felhozhatnának, és a sort sokáig lehetne folytatni. Előbbi helyen a fentebb már tárgyalt időszakban majdhogynem megduplázódott a lakosságszám, aztán – folytatva az eddigi városok sormintáját – szinte minden ipari létesítmény tönkrement. Komló 1951-ig falu volt, onnan lett Baranya megye második legnagyobb városa. Ma pedig a bányaipar tönkremenetele miatt egy gyors ütemben fogyó, rohamosan növekvő átlagéletkorú, ezer kihívással küszködő, vegetáló város. Ma Komló egy elöregedő skanzene a ’60-as éveknek, ahol lassanként mindent befed a rozsda. Miközben az ország egyik legszebb helyen fekvő városa, és ha békén hagyják, a mai napig egy kincs lehetne.

Miskolc, Avas

Világos, hogy lehetett volna 1990-től jobban kezelni a kérdést, de ez is része volt annak a csomagnak, amiről senkit nem kérdeztek meg, hogy igényt tart-e rá. Az elvtársak leléptek, még éppen időben ahhoz, hogy ne lehessen a nyakukba varrni a gazdasági összeomlást, és ennek köszönhetően mást is; a szart pedig ráhagyták az MDF-re, akikre teljesen természetes módon rá is omlott. És ahelyett, hogy az MSZMP/MSZP-t sodorta el volna végleg és visszavonhatatlanul a helyzet, az MDF vált először jelentéktelenné, majd semmivé.

A népi demokrácia tervgazdaságának eredményeivel küzdünk. A kommunisták nem csak a társadalom legalapvetőbb normáit zúzták szét, de az iparilag elmaradt ország megnevezéssel, amit pajzsként tartottak maguk elé, a hagyományos ipart és nem mellékesen

Ma már nehéz bármit is a valóságtól elrugaszkodott elképzelésnek tekinteni, ezért az is joggal merülhet fel bennünk, hogy a népesség foglalkoztatási struktúrájának átalakításával, a parasztság szétverésével és ezzel együtt a totálisan az állami dotálástól függő ipari munkásosztály létszámának többszörösére emelésével valójában a társadalom velejét akarták szétverni. Az volt a céljuk, hogy minden felett ők diszponáljanak és a munkának se maradjon olyan területe, ami független az államtól.

A felhúzott lakótelepekkel, amik arra szolgáltak, hogy falanszterbe zárják az embert; az apró konyhákkal és étkezőkkel, amelyek azt üzenték, hogy itt ne csinálj semmit, ott az üzemi étkezde, aztán zabáljál, a lyukakkal, amikben a távfűtés és a vezetékes víz volt a bódító varázsszó, a családot akarták szétverni. Csak a minimális időt töltsd otthon és az otthon érzete jelentsen egyet a klausztrofóbiával, ahonnan szabadulni akarsz, minél előbb, annál jobb.

hiszen számos helyen a korábbi házakat rombolták le, hogy azokat felhúzzák.

Lehetséges gyógyítani ezeken a sebeken?

Komló

Miután a múlton nem lehet változtatni, mihez kezdjünk ezekkel a városokkal? Mit lehet olyan helyzetben tenni, ami minden nagyobb volumenű döntést szinte lehetetlenné tesz? Hogyan lehet valaha is begyógyítani azokat a sebeket, amelyeket a tűzzel-vassal kierőszakolt nagyipar okozott az egészséges településeknek?

Egy lehetséges út lenne például, ha az eddig is megfigyelhető szuburbanizáció még nagyobb divatba jönne, és a szocializmus alatt legatyásított falvak fejlődése folytatódhatna, hogy lassanként valami hasonló képet mutassanak, mint 1945 előtt.

Ne a városba való beáramlás legyen a fő cél, és ott egy réteg számára a lumpenproliként való vegetálás, hanem

Nem kell ebben a progressziónak rögtön Pol Potot és a vörös khmert látni, elég csak Csurka István meglátásaira gondolni, aki már a kezdetekkor is beszélt „nemzeti önépítésről”, arról, hogy a háztáji megengedésekor hogyan kaphattak vissza egy kis önállóságot a parasztok, és hogy ezt a jövőben miként lehetne felhasználni egy erős, termőföldjeire alapozó Kárpát-medencében.

A mesterségesen felhizlalt és a szocializmus bukása miatt számos kezelhetetlen örökséggel szenvedő városoknak csak az lehetne az alternatíva, ha arra a szintre kerülne újra a lakosságuk, amelyet történelmileg egészségesen fejlődve el tudnak tartani. Ehhez pedig az is szükséges, hogy a mindennapi ember számára ne valami régi, idegen és főleg rémületes dolog legyen a vidéki élet, hanem elképzelhető és vonzó perspektíva.