Kinek kellene félnie az iszlámtól?

„Később, a felvilágosodás bölcsőjében, megszületett az egyenlőség eszméje is, amely különböző egalitárius ideológiákban, a marxizmustól a szociáldemokráciáig bezárólag artikulálódott. A törvény előtti vagy a gazdasági gyarapodás esélyeiben való egyenlőség, illetve az egyenlőtlenséget »kiigazító« szociális hálók ideája mind-mind része lett a modern demokráciáknak. (Ami ma sem nyilvánul meg ugyan teljes mértékben, de mint olyasfajta idea, amiért politikai cselekvést érdemes tenni, ténylegesen is létezik.)

Nos, ha az iszlám tanítást nézzük, akkor bizony itt is égbekiáltó inkompatibilitást találhatunk. A muszlim ember nem hisz abban, hogy minden ember egyenlő. Sőt – csak hogy egy speciális egalitárius mozgalomról, a feminizmusról is beszéljünk – a nemek közötti egyenlőséget is gyűlölködve veti el. Az iszlám szerint a nő és a férfi nem egyenértékű létező – az ebből fakadó konfliktusokat pedig már sajnálatos módon meg is tapasztalta a befogadó Európa.

Summa summarum, nem filozofálgatva tovább, kijelenthetjük, hogy az iszlamizáció, így a muszlim emberek ellenőrizetlen és tömeges beengedése Európába, illetve a »nagy mutatvány«, az integrációs kísérlet, nem csupán a keresztény és zsidó emberek életvitelét vagy szélsőséges esetben az életét veszélyezteti, hanem bizony minden olyan európai létét is, aki az egyenlőségben, a szabadságban, vagy bármiféle más nyugati »izmus« »találmányában« hisz. Így a bevándorláshoz való viszonyulás, a befogadás kontra önvédelem politikájának nemhogy pártokon felül álló kérdésnek kellene lennie a józan ész logikája szerint, hanem ideológiákon túlmutató problematikának is.

Elvitatkozhatunk hát pártok, vagy ideológiák szintjén azon, hogy ki mit tart európai hagyománynak, hogy ki mit gondol Európa jövőjéről, de semmi értelme sincs. Mert míg e hitbéli, ideológiai és politikai vitákat lefolytatjuk, az iszlám szép lassan megszállja azt az Európát, amelyet ki-ki más okból ugyan, de ugyanolyan módon szeret.

Legalábbis hinni szeretném, hogy szereti.”