Ungváry Krisztián, a tökéletes antipolitikus

Az ellenzéket régóta kísérti az írástudók politikával szembeni fensőbbséges ítélkezése és ami emögött van: az antipolitika. Amikor TGM szétporzó posztfasizmusában fuldokolnak Sallai Róbert Benedek lidércként imbolygó apolitikus fülesbaglyai, azt hisszük nem lehet fokozni a helyzetet. Pedig lehet.

Ungváry Krisztián legújabb publicisztikájával nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy megpróbálja lebeszélni az ellenzéki politikusokat és pártokat egy régóta űzött elfoglaltságukról: magáról a politizálásról. Konkrétabban: arra biztatta az ellenzéki pártokat, hogy bojkottálják a jövő évi EP-választásokat.

Teszi ezt akkor,

Ungváry Krisztián szerint még egy részleges bojkott is „válaszkényszerbe hozza” majd az unió többi tagállamát és arra „kényszeríti” az Európai Néppártot, hogy gondolkozzon el a Fidesz kizárásán.

Nehéz elképzelni, azt a válaszkényszert, amit Ungváry tervének kellene előidéznie Európában. Nem hinném, hogy az Európai Néppártot zaklatná fel leginkább a bojkott. Sokkal valószínűbb, hogy az ellenzéki pártok európai pártcsaládjai eshetnének gondolkodóba, vajon kell-e nekik olyan szövetséges, aki egy darab értelmiségi gondolatfutam által megbabonázva hagyja cserben hazai választóit, akiket képvisel, valamint az uniós szövetségeseit, akikkel együtt tarthatják képzeletbeli „¡No pasarán!”-molinójukat a „fasizálódó” Európában? 

A történész szerint az ellenzék ezzel üzenhetne „egész Európának”, ráadásul vesztenivalója sincs, hiszen eddig sem volt semmilyen szerepe az uniós politika formálásában.

Cserébe viszont egyedülálló precedenst lehetne teremteni az európai integráció történelmében – hangsúlyozza, és ezzel nem is hazudtolja meg hivatását, hiszen már előre gondol rá, hogy egy lábjegyzetnyi helyet szorítson az ellenzéki képviselőknek a jövő történelemkönyveiben. A tananyagcsökkentés közepette persze nem tudni lesz-e hely ennek az apró érdekességnek. Kampány helyett lábjegyzet, cselekvés helyett gesztusok. 

Ha a szerző ellenzék iránti jóindulata nem is kétséges, a retorikája hagy némi kívánnivalót maga után. Azzal győzködi ugyanis a politikusokat, hogy hagyják csak ott az Európa Parlamentet, hiszen teljes jelentéktelenségükben eddig sem csináltak semmi értékelhetőt. Már-már cicerói húzás a jóindulat megnyerésére! 

De nem csak ezért nem találhat közös hangot Ungváry az általa győzködött politikusokkal, hanem azért sem, mert

A politika ugyanis részvételen, vitán, jelenléten alapul. Pozitív aktusokon és nem negatív gondolatokon. 

A politikus el tud határolódni eszméktől, politikai lépésektől vagy más politikusoktól és szinte bármitől, de magától a politikától soha. Arra csak egy értelmiségi képes.

Az eredmény így hát előre borítékolható: Ungváry megőrzi morális integritását és nem lesz európai parlamenti képviselő.