Örömteli, hogy a pár hónappal ezelőtti Horthy-diskurzus után most a Rákóczi-féle szabadságharcról és a kuruc-labanc ellentét mibenlétéről is elindulhatott egy párbeszéd.
Különösen azért fontos ez, mert míg a Horthy-éra korban sokkal közelebb áll hozzánk, és számos olyan személyes tragédia is érinti a rendszert, ami a mai napig kihat, akadályozva az objektív közbeszédet, mégis lehetőség nyílt arra, hogy árnyaltan, mainstream keretek között is meglehetősen szabad értelmezési keretek között lehessen beszélni a két világháború közötti állapotokról. Ezzel szemben a régmúlt forradalmairól – a mindennapok szintjén bizonyosan – csak egyetlen, hivatalos értelmezés létezik és minden egyéb egy könnyedebb hazaárulással egyenértékű.
A fő probléma abból ered, hogy
mindent behálóz a történelemszemléletünk kurucos-protestáns ihletettsége,
és kizárólag ezt a szemszöget tartjuk elfogadhatónak és befogadhatónak.
De hogyan lehetne megérteni egy koherens történelmi teljességet, ha mindent a lázadáson keresztül értelmezünk, a fennálló hatalommal szembeni zendülésből? Miért hitettük el magunkkal, hogy mi ilyen rebellis náció vagyunk? Miért a szimpatikus lúzer az önmeghatározásunk veleje? Thököly, Rákóczi és Kossuth útján haladva valószínűleg semmit sem fogunk megérteni valódi hagyományainkból. És rögtön visszautalva saját magamra, manapság gyakorlatilag lehetetlen ezekről beszélni, mert bárki is teszi, a kiátkozást kockáztatja. Talán egyszer eljön az idő, hogy a magyar történelem eseményeit is érzelmi szuggesztiók nélkül értékelhetjük.
Ám addig is jó volt látni először is Paár Ádám írását, ami igyekezett egy átfogó, óvatosan objektivizáló képet adni a kurucokról – ez sem akármi –, majd Máthé Áron cikkét, ami már inkább mutatott egy visszarendeződést a berögzült rendszerhez. (Paár Ádám erre született válasza itt olvasható.)
Az első kérdés gondolatkísérletünk során az kell legyen, hogy megvizsgáljuk, a hódoltság idejében, majd a későbbiekben kik képviselték a magyar nemzet érdekeit és kik álltak ezzel szemben. Magyarán azzal a sok száz éves toposszal érdemes leszámolni, miszerint két pogány között akart megmaradni a magyar magyarnak. Ennek kifejtése meghaladná az írás kereteit, de tényszerűen megállapíthatjuk, hogy amíg
a Habsburgok által irányított területen a magyar államiság alapvető kritériumai megmaradtak,