Az orbáni „örökséget” még évtizedekig fogjuk nyögni

„Az elmúlt héten minden a kormánylakalulás körül forgott. Hogyan értékelhetjük az új szereplők felbukkanását?

Valóban, az elmúlt napok során a kormány újbóli megalakulása és részleges átalakítása minden egyéb eseményt háttérbe szorított. A kormányfői »bemutatkozó beszéd« számos kommentátort arra indított, hogy megpróbáljon minél nagyobb távlatokra érvényes kormányzati filozófiát találni Orbán Viktor szavaiban. Ami azt illeti, adott is rá elég okot. Szinte senki nem hagyta szó nélkül azt a meglepő fordulatot, miszerint legalább további 12 évre tervezi meghatározó jellegű jelenlétét. Azt hiszem, nem arról volt itt szó, mintha ő valóban azt hinné, hogy még több mint egy évtizedig szeretne kormányfő maradni. Sokkal inkább hiheti azt, hogy az egyvégtében három, töretlenül az ő személyéhez kötődő ciklusnak már önmagában is lehetséges olyan következménye, amelynek a kisugárzó hatása legalább olyan hosszan hat majd a későbbiekben, amennyi ideig valóban tartott. S ebben részben igaza is lehet, csak a nem egészen úgy, mint ahogyan mindezt előre igyekezett megünnepelni.

Mire gondol?

Arra, hogy az ő olvasatában a személyéhez és pártjához fűződő korszaknak egyértelműen csupa pozitív, mondhatni, történelemformáló jelentőséget tulajdonít. Az a helyzet, hogy az általa egyetlen pillanatra sem érzékelt negatívumoknak, a személye révén feledhetetlenné tett kudarcoknak, hosszan ható rossz döntéseknek, hanyatlásoknak is legalább évtizednyi hosszan fogjuk nyögni a következményeit. A horribilis összegekért felépített, üresen kongó stadionok majd valaha az akaratától függetlenül is ékesen fognak tanúskodni évtizedes megalomániájának költségeiről és nevetségességéről. Az Orbán-időszaknak is meglesznek azok a fárasztóan szánalmas emlékei, mint amit én katonakoromban – az alföldi puszták porában kúszva – megtapasztalhattam a Rákosi-korban telepített és tönkretett gyapotföldek használhatatlan és szúrós parcelláiban. És ma még azt sem tudhatjuk, hogy az ezermilliárdokkal eladósított beruházásainak hány generáció nyögi majd a terheit: Paks II-jét, meg a belgrádi, kolozsvári vasútvonalakét… Egy mondatban összegezve: Orbán Viktor ma még csak az egyértelműen őt igazoló jegyeknek szeretne történelmi jelentőséget tulajdonítani, miközben szaporodnak azok a jelenségek is, amelyek a legkevésbé sem fogják őt és társait kizárólag aranylapokra felróva megörökíteni.”