Személy szerint én azt veszem észre magamon, hogy akkor van ingerem másról rosszat mondani, kritizálni, vagy kibeszélni, amikor én nem vagyok megelégedve magammal. Amikor szükségem van egy kis elismerésre, azaz azért mondok konkrétan átkot a másik ember felett, hogy nekem jobb legyen. Ilyen egy ideális keresztény, igaz? (Nem.)
Amikor a szívünk Istennél van, amikor Rá fókuszálunk, amikor az Ő gondolataival vannak tele a mi gondolataink, akkor nincs szükségünk más eszközökre ahhoz, hogy értékesnek lássuk magunkat.
A szavainkkal építhetünk és rombolhatunk. Képzeljük el azt a kisgyereket, akit a szülei kiskora óta elismernek, dicsérnek, és a hiányosságaikra is szeretettel hívják fel a figyelmet. Valószínűleg egy ilyen gyermek egészséges önbizalommal rendelkező felnőtt lesz. Nos, ha ezt megfordítjuk, és egy olyan kisgyermekre gondolunk, akinek a szülei csak a hiányosságaira hívják fel a figyelmét, állandó negatív megjegyzések között nevelkedik, akkor szinte biztosak lehetünk benne hogy komoly gondjai lesznek az önértékeléssel.”