Ne a színpadra figyeljetek, hanem egymásra

„Szombaton másodszor is megtelt tüntetőkkel a Belváros - és, ahogyan az Ellenzékiában lenni szokott, meg is indult a nagyonfüggetlen, nagyonértelmiségi, eltartott kisujjú cseszekedés azon, hogy ki, vagy mi volt vállalhatatlan a tüntetésen, és miért értelmetlen ez az egész. Most kéne nagyon gyorsan leállni ezzel, mert az utolsó utáni esélyünket barmoljuk szét így. 

Szóval tényleg az a helyzet, hogy a hétvégén, meg egy héttel korábban elhangzott beszédeknél hallottunk már sokkal jobbakat is. És igen, az én lelkesedésemnek sem tesz jót, hogy egy szoci képviselő fia, meg egy Gyurcsány-szektás macskaimitátor is ott van a főszervezők között. Halálosan unom az összefogás-mantrát is, amelynek április 8-án egy rakás objektív feltétele hiányzott még – és ezek közül messze nem a pártok közötti megegyezés lett volna a legfontosabb. Hanem az, hogy létezzen egy olyan szavazótábor, amely nem csak a kockás papíron, meg a hajszálpontosan kimatekozott elemzésekben hajlandó együtt voksolni, hanem a zord valóságban is. Ez pedig egészen eddig nem létezett. 

Viszont éppen most alakul ki ezeken a tüntetéseken. 

Politikai erőket ugyanis nem párnázott ajtók mögötti viszkizések, nem a média által közvetített üzengetések, de még csak nem is a szónoki emelvényről megfogalmazott felszólítások hívnak életre. Hanem az emberek gondolatai, érzései, reményei és félelmei. Ezek pedig csak most kezdenek összeállni az ellenzéki térfélen. Mert ehhez el kellett bukni ezt a választást, és így kellett elbukni.”