„Amikor nagyon szegény voltam, arról álmodoztam, hogy egyszer én leszek az a magyar történelemben, aki a magánvagyonából a legtöbb olyan szegény gyereken segít, mint amilyen én voltam. Ezeket a támogatásokat mindig az adózott jövedelmemből fizettem.
Én pontosan tudom, mit jelent egy nélkülöző gyereknek a meleg étel, vagy egy-egy fejsimogatás. Annak idején hét közben nem járhattam iskolába, mert dolgoznom kellett, és volt olyan tanár, aki vasárnap, amikor a többiek misére mentek, bepótolta velem az anyagot.
Az ember a szegénységben tanul meg hálásnak lenni.
A morál arra kötelez, hogy azokban az országokban is segítsem a gyerekeket, ahol sikeresek a vállalkozásaim. Ilyen például Lengyelország.
Gazdasági sikereim lehetőséget teremtettek ezeknek a támogatásoknak megtételére, ezzel minden gyerekkori álmom és vágyam teljesült. Ha csak ennyit tettem a következő generációért, azzal is elégedett vagyok, de remélem, hogy még tehetek egyet s mást.”