Érjük el valahogy, hogy szülessen minél több jó magyar ötlet, majd minden szellemi és anyagi erőnkkel támogassuk ezek megvalósulását. Az oktatásban ne arra tanítsuk a gyerekeket, hogyan mozogjanak jól a keretek között, hanem arra, hogyan mozgassák jól azokat.
„A legmagasabb szintű hatékonyság ott jöhet létre, ahol a társadalmi termelési struktúra mozgásba képes hozni mindazt a tehetséget, hozzáértést, értelmet és ügyességet, amivel az ország, mint a legnagyobb nemzetgazdasági vagyon halmozott alapjával rendelkezik. Nem az „elfekvő anyaggal történik a legnagyobb pazarlás, amiért felelősségre vonják – joggal – a rosszul gazdálkodókat; az elfekvő képességekkel, az ésszel, szellemmel, tehetséggel, szakértelemmel, hozzáértéssel való pazarlás, ez a legnagyobb nemzeti kinccsel való gondatlan gazdálkodás. Ez pedig nem egyszerűen hiba, hanem mondhatjuk bűnnek is. Ez az, amiért a legnagyobb felelősség terhelheti minden szinten a munkát szervező, a munkát felelősen irányító embereket. Hiszen aszerint lehet hatékony, fejlődő és alkotó egy ország, egy társadalom, hogy ezt az erőt, képességet, készséget képes működésbe hozni” – írja Losonczi Ágnes Ártó-védő társadalom című könyvében, 1989-ben.
Vajon a rendszerváltás óta eltelt közel három évtizedben sikerült-e működésbe hoznunk ezt az erőt?
Hadrendbe állítottuk a tehetségünket, a képességeinket és szellemi tőkénket? Van egy olyan sejtésem, hogy nem egészen.
Hogy miből gondolom ezt?
.jpg)
Johann Ender: A Magyar Tudományos Akadémia allegóriája – „A kép előterében a műveltség istenasszonya áll, jobb karjával a magasba nyújtva a művelődés csészéjét amely felé a nemzet, hatalmas sas képében, kiterjesztett szárnyakkal közeledik.”
Lépten nyomon láthatjuk, mire képesek a magyar fiatalok, ha összefognak. Ha kitűznek maguk elé egy célt és kooperálnak. Láthatjuk, hogy milyen az, amikor a nyomot akarnak hagyni, hatással szeretnének lenni a környezetükre. Amikor közösen mozgósítják a képességeiket és létrehoznak valami újat. Egy céget. Egy alapítványt. Egy szervezetet.
A gond az, hogy ma Magyarországon kevés az ilyen fiatal, így az ilyen jellegű sikeres kezdeményezésekből sincs elég. Pedig sokkal több lehetne, leginkább akkor, ha kalibrálnánk egy kicsit az oktatási rendszeren.
Nem kellene sokat, pénz se kellene hozzá, csak a felfogáson kellene változtatni egy keveset. Minél több olyan magyar vállalkozás futna be, mint például a Prezi, annál nagyobbat robbanna a gazdaságunk is és annál jobb hely lenne ez az ország.
„A magyar egy leleményes nép” – mondogatjuk előszeretettel magunkról. Mégis keretek közé szorítjuk a fiataljainkat! Az oktatásban nem kérjük meg őket arra, hogy találjanak ki valami újat. Nem ösztönözzük őket arra, hogy fogjanak össze és hozzanak létre valamit, amivel hatással lehetnek a környezetükre.
Pár pozitív példától eltekintve az oktatási intézményekben a magyar fiatalok passzív befogadói a tudásnak. Csak magolnak, magolnak és arra készülnek, hogy melyik multinál tudnak majd elhelyezkedni alkalmazottként. Melyik mókuskerékben fognak tudni teperni életük végéig.
Ne erre készítsük fel a jövő generációját! Tanítsuk meg őket kooperálni, nagyot álmodni, vállalkozni! Már az oktatásban mutassuk meg a fiataloknak, milyen érzés az, amikor számít a szavuk, amikor felelnek valamiért. Már a gimnáziumban, az egyetemen mutassuk be nekik a valóságot.
Már közhelyszámba megy, hogy az oktatási rendszer nem az életre készíti fel a fiatalokat. Tényleg nem, de a miértekről már kevesebb szó esik. Pörögnek a nagy megmondások a magyar oktatásról: az egymillió fociedző országa mellett, az egymillió pedagógus országa is vagyunk. Én nem is akarok beállni a nagy megmondók sorába, csupán egyetlen kérdést szeretnék feltenni:
Látom a pozitív kezdeményezéseket a kormány részéről. Lépten nyomon én is beleszaladok az egyetemen olyan pályázatokba, ahol állami pénzből támogatnák az innovatív ötletek megvalósulását. Ez szép és jó, de egy ilyen lépés az egyetemista korosztálynál már édeskevés. Mint halottnak a csók!
Ennél radikálisabb húzásra van szükség. Le kell menni az alapokhoz és egy olyan gondolkodásmódot, mentalitást adni a gyerekeknek, melynek hatására nem azon fog járni az eszük, hogy az élet mely területén robotolhatnak életük végéig modern rabszolgaként, hanem hogy közösen hogyan hagyhatnának nyomot maguk után. Egy céggel, egy alapítvánnyal, egy szervezettel.
Érjük el valahogy, hogy szülessen minél több jó magyar ötlet, majd minden szellemi és anyagi erőnkkel támogassuk ezek megvalósulását.
Az oktatásban ne arra tanítsuk a gyerekeket, hogyan mozogjanak jól a keretek között, hanem arra, hogyan mozgassák jól azokat.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az MCC munkájának régóta fontos pillére a szolnoki központ, ami 10 éve, 2015. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a tanulni vágyó fiatal tehetségek és a helyi lakosok előtt
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Telt ház fogadta csütörtökön esete a szegedi Mathias Corvinus Collegium (MCC) épületében Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját. A Mandiner Klubestjén a politikus beszélt arról, hogy milyen messzire van a világ egy mindent elpusztító atomháborútól.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
A politikus-sportvezető elmondta, a magyar labdarúgás számára még az FTC-nél is fontosabb.
A Tisza Párt brüsszeli képviselői mindent megtettek a források ellehetetlenítéséért.
