Macron ideológiája éppen az, hogy nincs ideológiája, sőt valójában „nem is politizál”.
„Az egyszemélyes hatalom és a gazdasági modernizáció násza jellemző volt már III. Napóleon vagy éppen De Gaulle korára is. Neve is van, bonapartizmusnak hívják. Nemcsak a hatalomgyakorlás módja kevéssé innovatív, de a »pragmatizmus« elve alá rejtett ideológia is, gazdasági liberalizmus, individualizmus és a gazdag társadalmi rétegek érdekeinek védelme. Jellemző, hogy Macron kormányzása egyik kulcsszavává tette a »testvériséget« a baloldali »szolidaritás« szó ellenében. Ennek nagy előnye, hogy míg a szolidaritás kollektív jellegű, azaz szociálpolitikák következnek belőle, addig a testvériség individuális, és annyira tág jelentésű, hogy nagyon nem is következik belőle semmi a politikát illetően.
Még érdekesebb annak vizsgálata, mit kezdett Macron azzal a hatalommal, amely a halódó politikai rendszer szétesésével a kezébe hullott. Még elnökjelöltként előszeretettel beszélt a »mély, demokratikus forradalomról«, arról, hogy »közvetlenül meg kell hallgatni a polgárokat«, »vissza kell adni a demokráciának a vitalitását«, addig a hatalomgyakorlás eddigi módja a lehető leghagyományosabb.
A »jupiteri elnök«, ahogy a sajtóban többen is nevezik, akkora hatalommal rendelkezik, amekkorára alig van példa demokratikus országokban. Túl a francia elnök közismerten igen széles körű hatalmi jogosítványain, Macronnak kényelmes többsége van a Nemzetgyűlésben, a média több mint barátságos vele, az ellenzék pedig erőtlen és megosztott. (...)
Macron ideológiája éppen az, hogy nincs ideológiája, sőt valójában »nem is politizál«, ahogy még a kampányban szerette mondogatni. Elnökjelöltként alapvető meggyőződése volt, hogy a politikusok egyszerűen képtelennek bizonyultak Franciaország hatékony irányításra, ideje hát, hogy a szakértők, a technokraták vegyék a kezükbe a kormányrudat. Kínálkozik a történelmi párhuzam De Gaulle-lal, és ebben a tekintetben aligha téves. De Gaulle is halódó politikai rendszert tett múlttá, a pártviszályokba belefáradó IV. Köztársaságot. Ő is hasonlóképpen a francia elitiskolákból kikerülő magas rangú funkcionáriusokra bízta a kormányzást, hogy amire a pártok, a politikusok képtelen voltak, azt tegyék meg ők, vagyis modernizálják az országot.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Franciaország és Nagy-Britannia is a kardcsörtetők között volt az elmúlt években. A NATO-hadgyakorlatok viszont szomorú valóságot tükröznek.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
