A jupiteri elnök

„Az egyszemélyes hatalom és a gazdasági modernizáció násza jellemző volt már III. Napóleon vagy éppen De Gaulle korára is. Neve is van, bonapartizmusnak hívják. Nemcsak a hatalomgyakorlás módja kevéssé innovatív, de a »pragmatizmus« elve alá rejtett ideológia is, gazdasági liberalizmus, individualizmus és a gazdag társadalmi rétegek érdekeinek védelme. Jellemző, hogy Macron kormányzása egyik kulcsszavává tette a »testvériséget« a baloldali »szolidaritás« szó ellenében. Ennek nagy előnye, hogy míg a szolidaritás kollektív jellegű, azaz szociálpolitikák következnek belőle, addig a testvériség individuális, és annyira tág jelentésű, hogy nagyon nem is következik belőle semmi a politikát illetően.

Még érdekesebb annak vizsgálata, mit kezdett Macron azzal a hatalommal, amely a halódó politikai rendszer szétesésével a kezébe hullott. Még elnökjelöltként előszeretettel beszélt a »mély, demokratikus forradalomról«, arról, hogy »közvetlenül meg kell hallgatni a polgárokat«, »vissza kell adni a demokráciának a vitalitását«, addig a hatalomgyakorlás eddigi módja a lehető leghagyományosabb.

A »jupiteri elnök«, ahogy a sajtóban többen is nevezik, akkora hatalommal rendelkezik, amekkorára alig van példa demokratikus országokban. Túl a francia elnök közismerten igen széles körű hatalmi jogosítványain, Macronnak kényelmes többsége van a Nemzetgyűlésben, a média több mint barátságos vele, az ellenzék pedig erőtlen és megosztott. (...)

Macron ideológiája éppen az, hogy nincs ideológiája, sőt valójában »nem is politizál«, ahogy még a kampányban szerette mondogatni. Elnökjelöltként alapvető meggyőződése volt, hogy a politikusok egyszerűen képtelennek bizonyultak Franciaország hatékony irányításra, ideje hát, hogy a szakértők, a technokraták vegyék a kezükbe a kormányrudat. Kínálkozik a történelmi párhuzam De Gaulle-lal, és ebben a tekintetben aligha téves. De Gaulle is halódó politikai rendszert tett múlttá, a pártviszályokba belefáradó IV. Köztársaságot. Ő is hasonlóképpen a francia elitiskolákból kikerülő magas rangú funkcionáriusokra bízta a kormányzást, hogy amire a pártok, a politikusok képtelen voltak, azt tegyék meg ők, vagyis modernizálják az országot.”